Szívbetegek rehabilitációját segítő tanösvényt avattak Miskolcon

Szív- és érrendszeri betegek, magas vérnyomással élők, valamint cukorbetegek rehabilitációját segítő tanösvényt avattak kedden a Miskolcon, a bükki Csanyik-völgyben, az Út az egészséghez program keretében.

Debrecen és Miskolc közösen pályázik a 2024-es Európai Egyetemi Játékok megrendezésére

A Magyar Egyetemi-Főiskolai Sportszövetség (MEFS), a Debreceni Egyetem, a Miskolci Egyetem, és a városok önkormányzatai közösen pályáznak a 2024-es Európai Egyetemi Játékok megrendezésére.

Gyereket raboltak ki Miskolcon

Egy 9 éves gyermeket rabolt ki Miskolcon két férfi, ellenük rablás bűntette miatt emelt vádat a Miskolci Járási és Nyomozó Ügyészség - közölte a vádhatóság az MTI-vel kedden.

Vízkereszt napja Miskolcon

Orosz Atanáz, a miskolci görögkatolikus egyházmegye püspöke megszenteli a Szinva patak vizét vízkereszt ünnepén, 2018. január 6-án Miskolcon.

Megnyitotta első Ázsián kívüli gyárát Miskolcon a kínai Ten Pao cégcsoport

Miskolcon nyitotta meg első Ázsián kívüli gyárát egy 4,5 milliárd forintos beruházássorozat első lépéseként az elektronikai berendezéseket és alkatrészeket gyártó kínai Ten Pao cégcsoport csütörtökön.

Harmadik sikerével továbbjutó a Miskolc

A házigazda Miskolc harmadik mérkőzését is megnyerte a férfi vízilabda Eurokupa első selejtezőkörében, ezzel már biztos továbbjutó.

Miskolcé volt tavaly a legjobb egyetemi világbajnokság

Miskolc kapta meg az elmúlt év legjobb szervezésű egyetemi sportvilágbajnokságáért járó díjat - az elismerést a Nemzetközi Egyetemi Sportszövetség (FISU) az Universiade alatt adta át Tajpejben.

Az ötödik emeletről esett ki egy gyerek Miskolcon

Kiesett egy ötödik emeleti ablakból egy hat év körüli gyermek Miskolcon hétfőn kora délután - közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-vel.

Rendőrnek adta ki magát egy rabló Miskolcon

A rendőrök fél órán belül elfogták azt a támadót, aki Miskolcon magát rendőrnek kiadva rátámadt egy férfira, és telefonját erőszakkal elvette - közölte Dobi Tamás, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense az MTI-vel csütörtökön

A Lutherek című ragtime-opera ősbemutatója Miskolcon

Miskolc, 2017. június 19.

Újra zavartalan a forgalom az M3-as autópályán Miskolcnál

Ismét teljes szélességében járható az M3-as autópálya Miskolcnál, ahol délelőtt kigyulladt egy autókat szállító kamion rakománya.

Összevonják a miskolci kórházakat

Miskolcon is úgynevezett szuperkórházat hoz létre az egészségügyi kormányzat, összevonják a városi és a megyei intézményt április elsejétől - közölte az egészségügyért felelős államtitkár kedden Miskolcon.