Nyolcszázmilliós áfacsalás miatt javasol vádemelést a NAV

Vádemelési javaslattal fejezte be a nyomozást a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Észak-alföldi Bűnügyi Igazgatósága egy Szabolcs megyei testvérpár ügyében, a gyanúsítottak cégcsoportot működtetve, fenyőfűrészáru kereskedelmével csaknem 800 millió forint áfát csaltak el - közölte az igazgatóság sajtó

NGM-államtitkár: az adóellenőrzések középpontjában az önkéntes jogkövetés ösztönzése áll

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) ellenőrzéseinek célja 2017-ben a gazdaság fehérítése, az adócsalások visszaszorítása, az önkéntes jogkövetés ösztönzése és a tisztességes gazdálkodók esélyeinek növelése.

Tavaly mintegy 110 milliárd forint értékre elkövetett bűncselekményt derített fel a NAV

Tavaly 6247 bűncselekmény gyanúja miatt indított büntetőeljárást a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV), az elkövetési érték, az okozott kár 109,48 milliárd forint - derül ki az adóhatóság honlapján hétfőn közzétett összefoglalóból.

Fiktív számlákkal üzletelő bűnszervezetet számoltak föl a pénzügyi nyomozók

Fiktív számlákkal üzletelő bűnszervezetet számoltak föl a dél-alföldi pénzügyi nyomozók, a cégek a gyanú szerint összesen több mint hatszázmillió forint kárt okoztak az állami költségvetésnek - tájékoztatta a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) csütörtökön az MTI-t.

Fegyvert és lőszereket találtak egy autóban Röszkénél

Egy pisztolyt és ahhoz tartozó lőszereket találtak egy bolgár férfi autójában a pénzügyőrök Röszkén, a fegyver gyári számát korábban eltávolították - tájékoztatta a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) kedden az MTI-t.

A Vegas.hu elsőként kapott engedélyt online kaszinó üzemeltetésére Magyarországon

Az LVC Diamond Kft. kaszinóüzemeltető megkapta az első magyarországi online kaszinó üzemeltetésére vonatkozó engedélyét a Nemzeti Adó- és Vámhivataltól (NAV), a Vegas.hu oldalon a játékosok regisztrációja hamarosan megkezdődik - közölte a cég az MTI-vel kedden.

Több mint 2 milliárd forintos áfacsalás miatt emeltek vádat

Vádemelési javaslattal fejezte be a nyomozást a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) közép-dunántúli bűnügyi igazgatósága azon bűnszervezet tagjai ellen, akik elektronikai és háztartási gépek kereskedelmével több mint 2 milliárd forinttal károsították meg a költségvetést - közölte a NAV az MTI-vel kedde

Feketelista.hu: hatékony a cégregisztrációs szűrő

Hatékonyan működik a regisztrációs szűrő, tavaly 1673 cégnél tagadta meg a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) az adószám kiadását adóregisztrációs akadály miatt, ami 73 százalékos növekedés az egy évvel korábbihoz képest - tájékoztatott a feketelista.hu szerdán.

Mazars: több jogvesztő adózási határidő is lejár

Január 31-én több adózási határidő lejár, már csak néhány óra maradt arra, hogy az érintettek a készletre vétellel, a termékdíj-átalánnyal, illetve az egyéni hulladékkezeléssel kapcsolatban bejelentést tegyenek az adóhatóságnál.

Interneten bankkártyával is lehet majd adót fizetni

Interneten keresztül bankkártyával is kiegyenlíthető lesz az adótartozás: a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) idén fokozatosan vezeti be az új szolgáltatást - közölte a NAV az MTI-vel kedden

A nemzetközi vámnap miatt változik az adóhatóság munkarendje

A nemzetközi vámnap miatt január 26-án csütörtökön a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) vám- és pénzügyőri, illetve bűnügyi szakága ügyeleti szolgálatot lát el, de ez az adóügyekkel foglalkozó szakterület munkarendjét nem érinti - közölte a NAV az MTI-vel szerdán.

Egymilliárd forintnyi áfát csalt el egy kecskeméti férfi

Hamis számlákkal csökkentette általános forgalmi adóját egy műtrágyával kereskedő kecskeméti férfi, aki összesen több mint 1,2 milliárd forint áfa megfizetése alól bújt ki - tájékoztatta a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Dél-alföldi Bűnügyi Igazgatósága kedden az MTI-t.