A Központi Statisztikai Hivatal legfrissebb adatai alapján 2024 októberében a bruttó átlagkereset 637 ezer forintra emelkedett.
A kormány célja, hogy Magyarország gazdasági semlegességére épülve a gazdasági növekedés 2025-re meghaladja a 3 százalékot, és a fellendülés a társadalom széles körei, különösen a családok, a kis- és középvállalkozások számára is érezhető legyen.
Szerző: Ancsy
itt:
fogyasztóvédelem
A kormányhivatalok munkatársai a karácsonyi vásárokban is vizsgálják a fogyasztói jogok érvényesülését - mondta Eitmann Norbert, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) fogyasztóvédelmi szóvivője kedden a fővárosi Vörösmarty téri karácsonyi vásáron újságíróknak.
A munkaadóknak és a munkavállalóknak köszönhetően történelmi bérmegállapodás született, a kormány továbbra is azon dolgozik, hogy a magyar családok évről évre egyre többet vihessenek haza - mondta a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) szóvivője.
A szakképzett munkaerő hiányának kezelése, a legfontosabb kihívás az európai munkaerőpiacon, a vállaltok 77 százaléka véli hogy ez korlátozza működésében, illetve 60 százalékuk szerint ez akadályozza a beruházásokat – emelte ki a nemzetgazdasági miniszter hétfőn Brüsszelben.
A Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat adatai szerint 2024 novemberében mindössze 224 914-en voltak állás nélkül, ami az előző év azonos időszakához képest több mint 1200 fős csökkenést jelent.
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb adatai alapján 2024 októberében közel 4,7 millióan dolgoztak, azaz immáron több mint egy éve tartósan magas szinten, 4,7 millió körül mozog a foglalkoztatottak száma.
A légi utasok jogainak védelme, fogyasztói tudatosságuk erősítése érdekében a fogyasztóvédelemért felelős Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM)munkatársai november 27-én a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren adnak tájékoztatást az érdeklődő utasoknak.
Lesz bérmegállapodás - mondta a Nemzetgazdasági Minisztérium foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára az M1 aktuális csatornán kedden.
A termékbiztonság iránt elkötelezett európai és nemzetközi döntéshozók, nemzeti hatóságok, fogyasztói szervezetek, iparági vezetők és szakértők gyűltek össze október közepén a Nemzetközi Termékbiztonsági Hét keretében.
A kormány sikeresen kezelte a háború és szankciók következtében megugrott inflációt, letörte és tartósan alacsony szintre szorította azt - jelentette ki a legfrissebb adatokat értékelve Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter a tárca csütörtöki közleménye szerint.
Szerző: Ancsy
itt:
fogyasztóvédelem
A fogyasztóvédelemért felelős Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) a magyar családok védelme érdekében a fogyasztóvédelmi intézményrendszer minden szereplőjével aktív és konstruktív együttműködést folytat.