Tíz filmterv kap fejlesztési támogatást az Inkubátor Programban

Idén 68 pályakezdő rendező jelentkezett az Inkubátor Programra.

Történelmi dokumentumfilmek készülnek a Nemzeti Filmintézet támogatásával

Tizenkét, televíziós bemutatásra és streaming szolgáltatásra készülő történelmi dokumentumfilm támogatásáról döntött a Nemzeti Filmintézet (NFI).

Novemberben döntenek a magyar Oscar-nevezésről

Káel Csaba, a mozgóképipar fejlesztéséért felelős kormánybiztos felkérésére megalakult a hivatalos magyar Oscar-nevezésről döntő szakmai bizottság.

Harmincnégy tévés produkció gyártását támogatja az NFI

Tíz animációs és huszonnégy ismeretterjesztő filmnek szavazott meg támogatást a Nemzeti Filmintézet több mint 260 millió forint értékben - közölte a Magyar Nemzeti Filmintézet pénteken az MTI-vel.

Tizennégy pályázatot támogat a Nemzeti Filmintézet

Tizennégy pályázatot támogat a Nemzeti Filmintézet (NFI); a Filmszakmai Döntőbizottság által megítélt támogatások számos szakembernek adnak megbízást a következő időszakra - áll az NFI MTI-hez csütörtökön eljuttatott közleményében.

Csaknem százezren tekintették meg a klasszikus magyar vígjátékokat a hétvégén

Csaknem százezren tekintették meg a klasszikus magyar vígjátékokat a hétvégén, május 10-ig virtuálisan elérhetőek többek között a Hyppolit, a lakáj, a Meseautó, a Mágnás Miska, A tanú, a Roncsfilm és a Csinibaba című hazai filmalkotások is - közölte a Nemzeti Filmintézet (NFI) hétfőn az MTI-vel.

Húsz magyar vígjáték lesz ingyenesen elérhető a magyar film napja alkalmából

Nyolc évtized húsz magyar vígjátékát teszi ingyenesen elérhetővé online a Nemzeti Filmintézet (NFI) a magyar film napja alkalmából csütörtöktől 10 napon át a magyarfilmnapja.hu oldalon - közölte az NFI szerdán az MTI-vel.

A nehéz helyzetbe került szabadúszó filmeseket segítené a Nemzeti Filmintézet

Filmipari segélyalapot kezdeményez a Nemzeti Filmintézet, amellyel a koronavírus-járvány miatt nehéz helyzetbe került szabadúszó filmeseket segítenék meg.

Folytatja támogatási tevékenységet a Nemzeti Filmintézet

A Nemzeti Filmintézet (NFI) tevékenysége továbbra is zökkenőmentes, a pályáztatás folyamatos.

Átütemezéssel is segíti a filmeseket a Nemzeti Filmintézet

Átütemezéssel és gyorsított pályázati eljárással is segíti a filmeseket a Nemzeti Filmintézet (NFI) a koronavírus-járvány idején.

Tájékoztató napot tart a Nemzeti Filmintézet

Öt filmes hiányszakma képzését támogatja a Nemzeti Filmintézet, a részletekről február 6-án tájékoztató napot tart az intézmény - hangzott el hétfőn az M1 aktuális csatornán.

Káel Csaba: sikeres, színvonalas filmekért dolgozik januártól a Nemzeti Filmintézet

A teljes magyar mozgóképszakma összehangolt tevékenységért felel a januártól működő Nemzeti Filmintézet (NFI), az új szervezet, amely a Magyar Nemzeti Filmalap alapjaira épülve jött létre, elkötelezett abban, hogy sikeres, színvonalas filmek készüljenek.