A délkelet-ukrajnai Zaporizzsjában egy bevásárlóközpontot ért dróntalálat, Odessza térségében pedig lakóházak és gépkocsik rongálódtak meg az orosz dróncsapásokban hétfőre virradó éjjel - jelentette az ukrán állami katasztrófavédelmi szolgálat.
Kikötőket és hajókat támadott az orosz hadsereg az ukrajnai Odessza megyében - közölte hétfőn az orosz védelmi minisztérium.
Németország alaptalanul vádolja Oroszországot a lipcsei repülőtéren augusztus elején történt drónincidenssel kapcsolatban - jelentette ki Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője pénteki moszkvai sajtótájékoztatóján.
Csoportos csapást mért az orosz hadsereg az éjjel katonai rendeltetésű logisztikai központokra, hajókra, valamint a kikötői és energetikai infrastruktúrára az ukrajnai Kijev és Odessza megyében - közölte pénteken a moszkvai védelmi minisztérium.
Oroszország abból indult ki, hogy polgári célpontok még konfliktus esetén sem lehetnek támadások célpontjai, de tévedett, az ellenség ezt másképp gondolta, ezért Oroszország most kénytelen tükörválaszt adni - jelentette ki Vlagyimir Putyin.
Elsősorban egymással kell megegyeznie Oroszországnak és Ukrajnának, a többi ország csak támogatást tud nyújtani - jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök csütörtökön Vlagyivosztokban a Keleti Gazdasági Fórum plenáris ülésén.
Dróncsapást mért az orosz hadsereg az éjjel a Kijev megyei Velika Olekszandrivka településen található Biokon logisztikai központra, amelyet katonai rendeltetésű áruk tárolására és elosztására használtak.
Odesszában sokan megsebesültek egy toronyházat ért orosz légicsapás következtében csütörtökre virradóra, Kijev megyében pedig raktárépületeket értek találatok - jelentették az illetékes ukrán hatóságok.
Bezárják a Goethe Intézet moszkvai, szentpétervári és jekatyerinburgi kirendeltségét, miután a német hatóságok úgy döntöttek, hogy megszüntetik a berlini "Orosz Ház" működését - jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter.
Nyugtalanító a német hatóságok megállapítása, hogy a lipcsei repülőtéren történt drónincidens mögött Oroszország áll - jelentette ki Petr Macinka cseh külügyminiszter.
Egy Kijev környéki logisztikai központra, valamint az odesszai kikötői és energetikai infrastruktúrára mért csoportos dróncsapást az orosz hadsereg - közölte szerdán a moszkvai védelmi minisztérium.
Odesszában több civil is megsebesült a szerdára virradóra történt orosz légicsapásokban, lakóházak, oktatási intézmények és infrastrukturális létesítmények rongálódtak meg - jelentették az illetékes ukrán hatóságok.