Elfogadta a jövő évi költségvetést a parlament

Elfogadta az Országgyűlés pénteken a Magyarország 2024-es központi költségvetéséről szóló törvényt, amelyet Varga Mihály pénzügyminiszter korábban védelmi költségvetésnek nevezett.

Szigorították a kétkamarás román parlament együttes üléseinek szabályzatát

A kétkamarás román parlament együttes üléseire is kiterjesztették kedden azt a szabályzatszigorítást, amelyet tavaly februárban a bukaresti képviselőház fogadott el a botrányok megfékezésének érdekében.

Brit alsóházi bizottság: Boris Johnson szándékosan félrevezette a parlamentet

Boris Johnson volt konzervatív párti brit miniszterelnök szándékosan félrevezette a parlamentet azoknak a törvénysértő összejöveteleknek az ügyében, amelyeket a saját kormánya által a koronavírus-járvány megfékezése végett elrendelt korlátozások idején tartottak a Downing Streeten.

Varga Mihály: benyújtották a 2024-es védelmi költségvetést a parlamentnek

Benyújtották a parlamentnek a 2024-es költségvetési törvényjavaslatot, amely a védelem költségvetése lesz - jelentette be Varga Mihály pénzügyminiszter kedden Budapesten az Országházban.

Értékhatár nélkül maradt a román büntetőjogban a hivatali visszaélés meghatározása

Értékhatár nélkül maradt a román büntető törvénykönyvben (Btk.) a hivatali visszaélés meghatározása, miután a képviselőház szerdán, a Btk. módosítása során eltörölte a szenátus által bevezetett, sok vitát kiváltó küszöbértéket.

Módosította az idei költségvetést a parlament

Módosította a 2023-as költségvetési törvényt az Országgyűlés pénteken.

A kormánykoalíció pészachig befejezi a bíróválasztó bizottság átalakítását Izraelben

Az izraeli kormánykoalíció pészachig - a zsidó húsvétig - befejezi a bíróválasztó bizottság átalakításának megszavazását az izraeli parlamentben, a kneszetben.

Fidesz: az akkumulátorgyárakkal kapcsolatos vitát a parlament a következő rendes ülésének napirendjére tűzi

A kormánypártok képviselői nem vesznek részt az Országgyűlés hétfői rendkívüli ülésén, amelyet ellenzéki kezdeményezésre hívtak össze az akkumulátorgyárak ügyében - közölte a Fidesz-frakció hétfőn.

Romániában a nagykoalíció belső vitái közepette megkezdődött a parlament tavaszi ülésszaka

Romániában a Szociáldemokrata Párt (PSD), a jobbközép Nemzeti Liberális Párt (PNL) és a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) alkotta nagykoalíció belső vitái közepette kezdődött meg szerdán a kétkamarás parlament tavaszi ülésszaka.

A lengyel-litván-ukrán parlamenti közgyűlés Ukrajna gyors EU- és NATO-tagságát sürgeti

Ukrajna európai uniós és NATO-tagságának gyors elfogadását sürgették a lengyel-litván-ukrán parlamenti közgyűlés Vilniuszban szerdán véget ért kétnapos ülésének közös nyilatkozatában - olvasható a lengyel szenátus hivatalos Twitter-oldalán.

Népirtássá nyilváníthatja a német parlament az 1932-33-as ukrajnai éhínséget

Az ukrán nemzet elleni népirtássá nyilváníthatja a német szövetségi parlament (Bundestag) a holodomort, a mai Ukrajna területén 1932-33-ban pusztító éhínséget - írta pénteken a Frankfurter Allgemeine Zeitung című lap.

Az idén már nem tartanak választásokat Észak-Írországban

Az idén már nem tartanak új választásokat Észak-Írországban - jelentette be pénteken Chris Heaton-Harris, a brit kormány északír-ügyi minisztere.