Több ponton módosulhat a versenytörvény, új hatásköröket kaphat a GVH

Még hatékonyabb lehet a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) versenyvédelmi tevékenysége, az igazságügyi tárgyú törvények módosítása keretében ugyanis számos ponton módosulhat a versenytörvény is - tájékoztatta a versenyhatóság szerdán az MTI-t.

A Párbeszéd kezdeményezi a termőföldvédelmi törvény módosítását

A Párbeszéd a termőföldvédelmi törvény módosításával akadályozná meg a zöldmezős területek beépítését - erről a párt társelnöke beszélt pénteki online sajtótájékoztatóján.

Pénzügyminiszter: az Európai Központi Bank elfogadta a jegybanktörvény módosítását

Az Európai Központi Bank (EKB) elfogadta a kormány javaslatát a magyar jegybanktörvény módosítására - jelentette be hétfői Facebook-bejegyzésében Varga Mihály pénzügyminiszter.

A horvát parlament megszavazta a közrendről szóló törvény módosítását

A horvát parlament pénteken megszavazta a közrendről szóló törvény módosítását, amely nagymértékben megnöveli a jogsértésekért kiszabható pénzbírságok összegét - közölte az N1 horvát hírcsatorna.

A Párbeszéd fellépne a nőket ért erőszak ellen

A Párbeszéd határozati javaslatot és törvénymódosításokat nyújt be a parlamentnek a nőket ért erőszak elleni fellépés jegyében - közölték az ellenzéki párt társelnökei szerdán sajtótájékoztatón.

Pekingben megszavazták a hongkongi választási törvény módosítását

A kínai Országos Népi Gyűlés Állandó Bizottsága kedden egyhangúlag megszavazta a hongkongi választási törvény módosításáról szóló tervezetet, amely alapján jelentősen csökkenni fog a hongkongi törvényhozói tanács hongkongi szavazók által megválasztott tagjainak száma.

MSZP: a Fidesz érdekeit szolgálja a médiatörvény aktuális módosítása

A médiatörvény módosítására benyújtott új kormányzati javaslat a Fidesz médiapozícióinak megerősítéséről, bebetonozásáról szól - értékelt Kunhalmi Ágnes, az Országgyűlés kulturális bizottságának szocialista alelnöke csütörtökön sajtótájékoztatón.

Elfogadta a parlament a családvédelmi akcióterv bevezetéséhez szükséges törvénymódosításokat

Elfogadta az Országgyűlés hétfőn a kormány családvédelmi akciótervének bevezetéséhez szükséges törvénymódosításokat.

A koszovói parlament döntött a biztonsági erők hadsereggé alakításáról

Elfogadta a koszovói parlament pénteken azokat a törvénymódosításokat, amelyek lehetővé teszik, hogy a biztonsági erőket hadsereggé alakítsák.

Az LMP törvénymódosításokkal segítené az egyszülős családokat

Az LMP törvénymódosító csomaggal segítené azokat a családokat, ahol egy szülő önállóan neveli gyerekét, gyermekeit.

A pedagógusokat érintően is változhatnak a törvénymódosítások

A szociális bankszámla bevezetéséről, valamint a pedagógusokat érintően is kezdeményezett változtatásokat az Országgyűlés előtt lévő törvénymódosításokon a törvényalkotási bizottság csütörtökön.