A Párbeszéd fellépne a nőket ért erőszak ellen

A Párbeszéd határozati javaslatot és törvénymódosításokat nyújt be a parlamentnek a nőket ért erőszak elleni fellépés jegyében - közölték az ellenzéki párt társelnökei szerdán sajtótájékoztatón. Szabó Rebeka azt mondta, hogy a kormány "egyfajta kirakat nőpolitikát próbál folytatni, ha egyáltalán ezt bármilyen nőpolitikának lehet nevezni".  A képviselő kiemelte, hogy egy a nők helyzetét vizsgáló felmérés Magyarországot a 25. helyre sorolja az uniós országok között. A nemek közötti bérszakadék pedig Magyarországon jóval nagyobb az európai országok átlagánál - jegyezte meg.
    

Szabó Rebeka arra is kitért, hogy uniós felmérések szerint a 17-80. év közötti nők esetében "körülbelül egymilliós" azoknak a száma, akik már elszenvedtek valamilyen erőszakos cselekményt, és több mint 200 ezer magyar nőt érint a családon belüli erőszak. A családon belüli erőszak elleni fellépéshez emelni kell ezeknek a súlyosan erőszakos bűncselekményeknek a büntetési tételét, és az ilyen esetekben a Párbeszéd a közvádas eljárást javasolja - tette hozzá Szabó Rebeka.
    

A nők önrendelkezésének érvényesüléséhez fontos a családi pótlék növelése, a tankötelezettség korhatárának 18 évre való emelése, illetve a fogamzásgátlás tb-támogatása - sorolta a képviselő. Arra is kitért, hogy javasolják az úgynevezett menstruációs szabadság bevezetését, ami havonta fizetett szabadságot biztosít azoknak a nőknek, akik szakorvosilag bizonyítottan fájdalmas menstruációtól szenvednek.
    

Tordai Bence társelnök azt mondta, hogy pártja feminista politikát képvisel, ezért próbálják megteremteni az egyensúlyt a nők és férfiak között a társadalomban. Ennek az egyenlőségpárti politikának fontos elemei a kvóták vagy például a Párbeszédben is alkalmazott társelnöki rendszer - emelte ki. A képviselő hangsúlyozta, hogy a Párbeszéd elnökségében - egyetlen parlamenti pártként - több a nő, mint a férfi.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

Eredményes hajtóvadászat

Eredményes hajtóvadászat

A budapesti rendőrök elfogták az angyalföldi emberölés elkövetésével gyanúsítható 33 éves férfit.

Emberölés Angyalföldön

Emberölés Angyalföldön

Egy 29 éves nő holttestét találták meg a rendőrök egy XIII. kerületi lakásban.

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Őrizetbe vett a rendőrség egy 17 éves fiút Miskolcon: azzal gyanúsítják, hogy késsel megszúrt egy 16 éves fiút, aki belehalt sérüléseibe - közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság hétfőn a police.hu oldalon.

Dulakodás a lépcsőházban

Dulakodás a lépcsőházban

A budaörsi rendőrök elfogták azt a 47 éves férfit, aki késsel és fegyvernek látszó tárggyal támadt a szomszédaira.

Emberölés Szatmárcsekén

Emberölés Szatmárcsekén

A Szabolcsi nyomozók egy 17 éves helybeli fiút vettek őrizetbe.

Összesítő - búcsúzott az óévtől Budapest

Összesítő - búcsúzott az óévtől Budapest

A Budapesti Rendőr-főkapitányság egyenruhásai a közterület-felügyelőkkel és a készenléti rendőrökkel megemelt közterületi jelenléttel biztosították a közrendet és a közbiztonságot a fővárosban.

Újabb információk egy román gyilkos utáni hajszában

Újabb információk egy román gyilkos utáni hajszában

A magyar fejvadászok újabb fotókat kaptak a román célkörözési egységtől egy veszélyes szökevényről.

http://ujhazak.com