Pekingben megszavazták a hongkongi választási törvény módosítását

Nagy Mariann, az MTI tudósítója jelenti: A kínai Országos Népi Gyűlés Állandó Bizottsága kedden egyhangúlag megszavazta a hongkongi választási törvény módosításáról szóló tervezetet, amely alapján jelentősen csökkenni fog a hongkongi törvényhozói tanács hongkongi szavazók által megválasztott tagjainak száma - jelentette internetes kiadásában a South China Morning Post (SCMP) című hongkongi lap.A kedden elfogadott tervezet alapján a hongkongi kormányzót kijelölő választási bizottság 40 tagot delegálhat majd a hongkongi törvényhozói tanácsba, amelynek létszámát 70-ről 90-re bővítik. A zömében Peking-barát tagokból álló választási bizottságot pedig 300 fővel bővítik egy újabb, a "nemzeti szervezeteket" tömörítő szektor hozzáadásával, amivel a bizottság tagjainak száma 1500-ra emelkedik.

    
Carrie Lam hongkongi kormányzó keddi sajtótájékoztatóján elmondta: azt tűzte ki célul, hogy április közepéig előterjeszthessék a törvényt a helyi törvényhozásban, és azt május végéig megszavazzák. Ezt követően a választási bizottság szeptemberben dönthetne a jelölésekről, a tavaly szeptemberről a koronavírus-járvány miatt eredetileg egy évre elhalasztott törvényhozó tanácsi választásokat pedig decemberben tartanák meg. Hozzátette: az új kormányzó személyéről jövő márciusban döntenének.
    

A pekingi központi kormányzat korábban azzal indokolta a módosítás szükségességét, hogy a Hongkongban 2019-ben kibontakozott, kormányellenes tüntetéshullám után biztosítani akarják, hogy a várost "hazafiak" irányítsák. A "hazafit" kínai illetékesek a Kínai Kommunista Párt iránt elkötelezett, Peking Hongkong feletti fennhatóságát elismerő emberként definiálják. Egyes megfigyelők szerint a reformokat követően félő, hogy az ellenzéki jelöltek nem kapnak esélyt arra, hogy induljanak a választásokon.
    

A hongkongi kormányzó szerint "nem kellene magától értetődőnek venni, hogy a demokráciapártiak mind hazafiatlanok". Úgy fogalmazott: az önmagában még nem tesz valakit hazafiatlanná, hogy a demokráciáért emel szót. A tervezetet több más ország kritizálta amiatt, mert szerintük az a központi kormányzat által elfogadott irányelvekkel ellentétes nézetek elfojtását célozza.


Az Európai Unió a tervezet előterjesztéséről szóló, március 5-én tett pekingi bejelentésre reagálva úgy foglalt állást, hogy a reformok elfogadásának messzemenő negatív következményei lehetnek a demokratikus elvek érvényesülésére és a demokratikusan megválasztott képviselőkre nézve, továbbá ellentétes lenne a Hongkongot érintő korábbi választási reformokkal, és szembemenne az alaptörvényben foglalt általános választójog bevezetésére vonatkozó kötelezettségvállalásokkal.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com