Rétvári: még két hétig lehet jelentkezni a rezidensösztöndíjakra

Még valamivel több mint két hétig, február 6-ig lehet jelentkezni a rezidensösztöndíjakra - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára pénteken sajtótájékoztatón, Budapesten.

Rétvári: hónapokon belül megegyezés születhet a háziorvosok hatáskörének bővítéséről

Az egy éve folyó egyeztetések eredményeként hónapokon belül megegyezhetnek hatáskörük bővítéséről a háziorvosokkal - mondta a Kossuth rádió 180 perc című műsorában csütörtök reggel az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára.

Rétvári: a legkisebb településekre is eljutottak a programok

Magyarország legkisebb településeire is eljutottak a Gulág-emlékév programjai - hangsúlyozta az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára hétfőn Budapesten, az emlékév eddigi eredményeit értékelő sajtótájékoztatón.

Rétvári: javult a helyzet a gyermekszegénység terén

A gyermekszegénység terén tapasztalható javulást hangsúlyozta Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) parlamenti államtitkára a Családháló.hu oldalon pénteken megjelent interjúban.

Rétvári: a nyugdíjak értéke nem csökkenhet

A kormány garantálta, hogy a nyugdíjak értéke szinten marad - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára kedden az M1 aktuális csatorna reggeli műsorában.

Rétvári Bence: a rászoruló családok is előre tudtak lépni idén

A rászoruló alacsony jövedelmű családok, munkavállalók és idősek számára is előrelépést jelentett az idei év az őket érintő különböző pozitív hatású kormányzati intézkedések miatt.

Az Emmi munkatársainak karácsonyi adományait indították útba Budapestről

Budapest, 2016. december 19.

Rétvári: 2017 a béremelés folytatásának éve lesz az egészségügyben (2. rész)

2017 a béremelés folytatásának éve lesz az egészségügyben - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkár szombaton sajtótájékoztatón, Budapesten.

Rétvári: az OECD szerint is javult az egészségügy helyzete

Magyarországon 2010 után fordulat következett be az egészségügy finanszírozásában és számos területen javultak a mutatók, ezt támasztja alá az OECD nemrég megjelent Egészségügyi Körkép elnevezésű éves jelentése is - közölte Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkár

Rétvári: Közép-Európa súlya nőhet az Európai Unióban

Nagy-Britannia kilépésével nőhet Közép-Európa súlya az Európai Unióban - vélekedett az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára az Idők jelei 2016 című kötetről rendezett konferencián pénteken Siófokon.

Czunyiné: digitális kompetenciafejlesztésre 34,4 milliárd értékben lehet pályázni

Az iskolák 34,4 milliárd forint értékben pályázhatnak digitális kompetenciafejlesztésre egy uniós program keretében - közölte a digitális oktatás tartalomfejlesztéséért felelős kormánybiztos hétfőn sajtótájékoztatón, Budapesten.

Rétvári: a magyar oktatásügy is erősödik

Az Európai Unió által publikált éves oktatási kiadvány azt mutatja, hogy nemcsak Magyarország, hanem a magyar oktatásügy is erősödik - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára szombaton Budapesten.