Az adventi időszak legelső betlehemét Debrecen városa állította fel Rómában kedd este a Római Magyar Akadémia díszudvarán, ahol Rolandas Makrickas bíboros, a Santa Maria Maggiore bazilika főpapja áldotta meg a művészi alkotást. Debrecen küldöttsége szerdán a vatikáni menhelyen oszt ételt.
Megközelítette a húszmilliót a jubileumi szentévre Rómába érkező zarándokok száma - közölték az utóbbi hat hónapra vonatkozó statisztikákat a római és a vatikáni hatóságok.
A Traianus császár által építtetett és az ókori Róma egyik történelmi és építészeti jelképének számító piac új díszkivilágítást kapott, amelynek fényeit Roberto Gualtieri főpolgármester kapcsolta fel csütörtök este.
Többszörösére emelkedett a turisták kárára elkövetett lopások, rablások és más bűncselekmények száma a december végén kezdődött jubileumi szentév első egy hónapja alatt, és a helyzet tovább rosszabbodhat a látogatók tömeges érkezésével - nyilatkozta Stefano Pesci olasz államügyész kedden.
A hatóságok több mint ezer tagja vett részt a hétvégén tartott gyakorlatozáson, amellyel megkezdődött a biztonsági felkészülés Rómában a majdnem pontosan egy hónap múlva kezdődő jubileumi szentévre.
Ezerötszázan érkeztek Magyarországról, a magyarok lakta határon túli területekről és a nyugati magyar közösségektől a Magyar Nemzeti Zarándoklatra, amely Rómában a lateráni Szent János-bazilikában bemutatott magyar nyelvű misével kezdődik kedden.
Több mint harmincmillió látogató érkezésével számolnak Rómában a 2025-re meghirdetett jubileumi szentévben, ami jelentős infrastrukturális és biztonsági felkészülést igényel - közölte a római főpolgármester.
Minden készen áll a közel ezerötszáz magyar hívő fogadására Rómában és a Vatikánban, akik április 23. és 25. között a nemzeti zarándoklaton vesznek részt, és többek között Ferenc pápa is fogadja őket - mondta Németh Norbert, a zarándoklat egyik szervezője, a Pápai Magyar Intézet rektora.
Gladiátorjátékok és ingyen látogatható múzeumok várják Róma lakosait és a városban tartózkodó turistákat április 21-én, Rómát az ókori hagyomány szerint ugyanis ezen a napon alapítottak Krisztus előtt 753-ban.
Több mint kétszáz év után "hazatért" a szegedi Móra Ferenc Múzeumban őrzött, Giorgio Vasari reneszánsz művésznek tulajdonított Angyali üdvözlet című festmény, amelyet az olasz közönség a római Collegium Hungaricumban csütörtök este nyíló kiállításon láthat.
Rómában az olasz hatóságok frissen bejelentett döntése szerint hétfőtől december elsejéig napi négy órán át fűthetők a lakások, utána az időjárás függvényében emelhetik a fűtési órák számát, amely azonban nem haladhatja meg a napi tizenegy órát.
Szerző: Ancsy
itt:
Állatvilág
A vaddisznóvadászat engedélyezését sem zárta ki Andrea Costa egészségügyi államtitkár, miután az olasz főváros északi kerületeit vörös, vagyis veszélyes zónának nyilvánították az utcákba, parkokba beköltöző vadállatok miatt, melyek a sertéspestist is terjeszthetik.
