A román Traian Băsescu Magyarországot háborúval fenyegette meg!

A román Traian Băsescu Magyarországot háborúval fenyegette meg!

Azt üzenték Orbán Viktornak, hogy ne provokáljon, mert a románoknak is van tűréshatára.

Pénzügyileg ellehetetlenült a Római Katolikus Gimnázium

November eleje óta igazgató nélkül működik a marosvásárhelyi Római Katolikus Gimnázium, ezért tanárai nem kaphattak fizetést a munkájukért, és az intézmény nem tudja kifizetni a beszállítóit.

A köztelevízió a kampányra hivatkozva nem adta le a miniszterelnökkel készült interjút

A képviselőház kulturális bizottsága elé idézték Irina Radut, a román közszolgálati televízió (TVR) elnök-vezérigazgatóját hétfőn, amiért a médium a választási kampányra hivatkozva a voksolás utánra halasztotta a Dacian Ciolos miniszterelnökkel készült interjú sugárzását.

Ülésezett a Magyar Állandó Értekezlet külügyi és jogi szakbizottsága

Ülésezett a Magyar Állandó Értekezlet (Máért) külügyi és jogi szakbizottsága kedden Budapesten, a tanácskozás napirendjén többek között külhoni magyarokat érintő jogsértések és az erre adott kormányzati lépések szerepeltek.

Véglegesítették a román hatóságok a Kárpátokon áthaladó első autópálya nyomvonalát

Véglegesítette a román közlekedési minisztérium a Kárpátok romániai részén áthaladó első, Nagyszebent (Sibiu) Pitestivel összekötő autópálya nyomvonalát, amely a tervek szerint 2021-ig épül meg.

Romániában a bukaresti sofőrök okoznak balesetet a leggyakrabban, a székelyföldiek a legritkábban

A bukaresti gépkocsivezetők okoznak leggyakrabban, a Hargita és Kovászna megyeiek pedig a legritkábban közúti balesetet Romániában - közölte hétfőn a Digi 24 hírtelevízió, a biztosítási piacot is felügyelő pénzügyi felügyelet (ASF) egy területi elemzését ismertetve.

Feltételezhetően az eltűnt gyergyószentmiklósi hegymászók holttesteit találták meg a Fogarasi-havasokban

Szombaton egy férfi, vasárnap egy másik férfi holttestét találták meg a csendőrök és a hegyimentők a romániai Fogarasi-havasokban - közölte a Digi24 hírtelevízió.

Feljelentették a választók megvesztegetéséért a nacionalista PRU-t

Az ügyészségnek és az állandó választási hatóságnak (AEP) kell kivizsgálnia Romániában, hogy a választók megvesztegetésének minősül-e az Egységes Románia Párt (PRU) internetes felhívása, amelyben a Romániában is népszerű árleszállítási akcióra, az úgynevezett Black Friday-re hivatkozva nyeremények í
Ha Norvégián múlik, ez a család széthullott volna!

Ha Norvégián múlik, ez a család széthullott volna!

Míg Norvégia is a migránsok pátyolgatásához csatlakozott, a becsületes családot majdnem „szétverte”, mint a politika saját adófizetőit!

Kelemen Hunor: az egymásrautaltság kötelez (2. rész)

Kelemen Hunor szerint a tömbben és szórványban élő erdélyi magyarok egymásra vannak utalva, és ez az egymásrautaltság lépésekre kötelezi a Romániai Magyar Demokrata Szövetséget (RMDSZ).

Áramkimaradást és közlekedési gondokat okozott Romániában az erős szél és hófúvás

Románia több térségében áramkimaradásokat és közlekedési gondokat okozott az erős szél és hófúvás vasárnap.
Csak a 11. osztályt végzettek kaphatnának jogosítványt Romániában

Csak a 11. osztályt végzettek kaphatnának jogosítványt Romániában

A kötelező 11 osztály elvégzése nélkül senkinek nem adnának jogosítványt Romániában.