Kilenc nagyjátékfilmet mutatnak be a Bukaresti Magyar Filmhéten

Kilenc nagyjátékfilm, kísérleti és dokumentumfilmek, animációk és rövidfilmek szerepelnek a 11. Bukaresti Magyar Filmhét programjában, amely november 12. és 19. között lesz a román fővárosban.A Balassi Intézet bukaresti központja által szervezett seregszemle célja bemutatni a legfrissebb magyar filmtermést. Nyitófilmként a közönség a Török Ferenc rendezte 1945 című alkotást láthatja a forgatókönyvíró, Szántó T.

Gábor jelenlétében, aki előadást is tart a bukaresti Színház és Filmművészeti Egyetem diákjainak. A Filmhét programja egy kiállítással kezdődik, amely az 1945 forgatásán Szilágyi Lenke fotóművész által készített werkfotókat mutatja be. A tárlat megnyitóját a Kozma Orsi Quartett jazzkoncertje követi.

    
A Bukaresti Magyar Filmhéten megtekinthető a legnézettebb magyar játékfilm, a Kincsem, amelyet Herendi Gábor rendező jelenlétében mutatnak be. A román fővárosban lesz Madarász Isti is, akinek a Hurok című filmjét vetítik. A programban szerepel a Rohonyi Gábor és M. Kiss Csaba rendezte Brazilok, valamint a Magyarország által tavaly Oscar-díjra jelölt Tiszta szívvel, amelyet Till Attila jegyez.


Bemutatják a Vranik Roland rendezte Az állampolgárt, valamint Kostyál Márk Kojotját. Levetítik Gigor Attila a Kút című filmjét szintén a rendező és Kiss Wanda vágó jelenlétében. A Filmhét egy "nemzedéki közérzetfilmmel", a Tiszeker Dániel rendezte #sohavégetnemérős című játékfilmmel zárul. A dokumentumfilmes programban megtekinthető Bereczki Csaba Soul Exodusa, valamint a Francisco Escalanté által készített Gyerünk, gyerekek!, mindkettőt a rendezők jelenlétében vetítik.
    

Minden évben egy-egy magyar filmfesztivál is bemutatkozik Bukarestben, az idén a BuSho - Budapest Short Nemzetközi Rövidfilmfesztivál lesz a vendég. Bemutatják az idei fesztivál legjobb magyar filmjeit és a díjnyertes alkotásokat, valamint a BuSho nagydíját elnyerő magyar alkotást, a Welcome című kisjátékfilmet.
    

A bukaresti seregszemle történetében először a gyerekeknek szóló vetítéseket kreatív gyerekfoglalkozásokkal egészítik ki.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Ezek a 21. század legfélelmetesebb horrorfilmjei

Ezek a 21. század legfélelmetesebb horrorfilmjei

Egy felmérés szerint ezek az alkotások hozzák rá a frászt az emberekre.

2026 legjobban várt filmjei

2026 legjobban várt filmjei

Sokan lesznek kíváncsiak ezekre az alkotásokra!

Ezek a legnépszerűbb kosztümök idén halloweenkor

Ezek a legnépszerűbb kosztümök idén halloweenkor

Nem meglepő, hogy melyik film szereplői tarolnak.

Elhunyt Robert Redford

Elhunyt Robert Redford

Életének 90. évében kedden elhunyt Robert Redford Oscar-díjas amerikai színész, rendező, producer, a Sundance Filmfesztivál alapítója - számolt be róla a Variety.com filmes portál.

A Démonok között: Utolsó rítusok mögött álló igaz történet

A Démonok között: Utolsó rítusok mögött álló igaz történet

Ismerd meg a Smurl család kálváriáját!

Hazánkban is elindult a FilmED, a filmoktatást népszerűsítő európai platform

Hazánkban is elindult a FilmED, a filmoktatást népszerűsítő európai platform

A Nemzeti Filmintézet (NFI) csatlakozott a FilmED nemzetközi projekthez, melynek célja, hogy a filmkultúrát eljuttassa a fiatalokhoz, az óvodás korosztálytól egészen a középiskolásokig - olvasható az NFI szerdai közleményében.

Érdekességek Antonio Banderasról

Érdekességek Antonio Banderasról

Ezeket a dolgokat talán még nem tudod a 65 éves sztárról.

Autóbalesetnél mentett életet Vin Diesel

Autóbalesetnél mentett életet Vin Diesel

Hírességek, akik hősként viselkedtek a bajban.

Ezek a színészek már biztos, hogy visszatérnek a Bosszúállók: Ítéletnapban

Ezek a színészek már biztos, hogy visszatérnek a Bosszúállók: Ítéletnapban

2026 májusában érkezik a film.

Tarolt az Anora a 97. Oscar-gálán

Tarolt az Anora a 97. Oscar-gálán

Íme, a 2025-ös Oscar-díj győztesei!

http://ujhazak.com