Romániában az első három hónapban 24,1 százalékkal 4,562 millióra nőtt a vendégéjszakák száma a kereskedelmi szálláshelyeken (a kiadó szobákat és lakásokat is beleértve) a tavalyi év azonos időszakához mérten - közölte csütörtökön az országos statisztikai intézet (INS).
Nehézkes folyamat, ezért hónapokig eltarthat és a 2024-es romániai választási évre is kitolódhat az úzvölgyi katonatemető ügyében hozott végleges bírósági ítélet végrehajtása, mely a törvénytelenül felállított betonkeresztek lebontását rendelte el - nyilatkozta a Krónikának Kis Júlia jogász.
Romániában május elsejétől az áruházláncok fél évig legalább 20 százalékkal olcsóbban forgalmazzák a friss tejet, de a termelők továbbra is elégedetlenek, és azt állítják, hogy az árengedmény költségeit valójában velük fizettetik meg - közölte hétfőn a Digi24 hírtelevízió.
Gondatlanságból elkövetett emberölés vádjával bűnvádi eljárás indítottak a román hatóságok a Maros romániai szakaszán vasárnap este felborult csónakot vezető férfi ellen; a mentőegységek hétfő reggel óta nagy erőkkel folytatják az eltűntek keresését.
Jogerősen felmentette a román legfelsőbb bíróság csütörtökön Markó Attila volt kisebbségügyi államtitkárt, akit azzal vádolt a korrupcióellenes ügyészség (DNA), hogy a restitúciós hatóság kártérítési bizottságának tagjaként beosztásával visszaélve hozzájárult a román állam megkárosításához.
Kettős mércével mér a román csendőrség, amikor a román szélsőségesek magyarellenes megnyilvánulásai miatt, illetve a magyar szervezetek ellen lép fel - írta a Krónika.
Megbírságolta a nagykárolyi polgármesteri hivatalt a Szatmár megyei művelődési igazgatóság a két hete felállított Kölcsey-szobor felirata miatt - erősítette meg hétfőn reggel az MTI-nek Kovács Jenő polgármester.
A 2030-ig érvényes pártprogram, valamint a romániai magyar romák integrációját célzó munkadokumentumok is napirenden szerepelnek majd a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) jövő heti kongresszusán.
A román kormány a vámmentesen beáramló ukrán gabona miatt nehéz helyzetbe jutott hazai termelőknek nyújtott európai uniós kártérítés kiegészítéséről döntött csütörtöki ülésén, de nem függesztette fel az ukrán mezőgazdasági termékek importját.
A román kormány az európai uniós szabályozást tiszteletben tartva keres megoldást a román gazdák érdekeinek érvényesítésére az ukrajnai gabona ügyében - közölte Nicolae Ciuca miniszterelnök szerdán, amikor újságírók kérdezték a témáról a parlament folyósóján.
Szerző: Ancsy
itt:
világgazdaság
Az idei első két hónapban a nyers adatok szerit 9 százalékkal nőtt a román építőipari termelés a tavalyi év azonos időszakához mérten - közölte szerdán a román országos statisztikai intézet.
Történetében először tartják Magyarország határain túl az Országos Tudományos Diákköri Konferencia (OTDK) egyik szekcióülését, az informatikatudományi szekció bemutatóit április 16-19. között az erdélyi Marosvásárhelyen rendezik meg.