Többszörös a túljelentkezés a Demján Sándor Program pályázataira - mondta a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) kis- és középvállalkozások fejlesztéséért és technológiáért felelős államtitkára a TV2 Mokka című műsorának hétfői adásában.
Programelemenként több ezer cég pályázott a Demján Sándor Programban - mondta a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) kis- és középvállalkozások fejlesztéséért és technológiáért felelős államtitkára az M1 aktuális csatorna Ma reggel című műsorában szerdán.
Szerző: Ancsy
itt:
Technika-informatika
A vállalkozások saját honlapját, szociálismédia-felületét összesen 9 milliárd forinttal támogató pályázat első eredményeit ismertette Szabados Richárd, a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára sajtótájékoztatón Budapesten, pénteken.
A kormány a vállalkozások visszajelzései alapján jelentős könnyítéseket vezet be a feltételesen vissza nem térítendő támogatások megtartásának feltételeiben, a lépés mintegy 3000 mikro, kis- és középvállalkozást érint, amelyek közel 350 milliárd forintnyi támogatásban részesültek.
Előregisztráció formájában már több mint 3200 cég jelezte érdeklődését a minden vállalkozásnak legyen saját honlapja elnevezésű program iránt, amelyre a jelentkezés február 3-tól nyílt meg.
2025 a családok és a vállalkozások éve, a kormány a 21 intézkedésből álló Új gazdaságpolitikai akcióterv részeként megvalósuló Demján Sándor program keretében összesen 1410 milliárd forintnyi forrással támogatja a hazai kis- és középvállalkozások termelékenységi ugrását és méretük megduplázását.
Az idei esztendő a vállalkozások éve lesz - mondta a kis- és középvállalkozások fejlesztéséért és technológiáért felelős államtitkár pénteken a kormány közösségi oldalára feltöltött videóüzenetében.
Elindult a a Demján Sándor Program keretein belül az EXIM exportösztönzési hitelprogram és a kifektetési hitel és tőkeprogram, a magyar vállalkozások nemzetközi versenyképességének növelése és exportképességük erősítése érdekében.
Negyvennyolcmilliárd forint vissza nem térítendő, eszközbeszerzési és technológiafejlesztési támogatásra pályázhatnak a mikro, kis- és középvállalatok a Demján Sándor "1+1" KKV Beruházás-élénkítő Támogatási Program keretében - jelentette be Szabados Richárd.
Százmilliárd forintos keretösszeggel indul februárban a Demján Sándor Tőkeprogram, amelynek célja a kkv szektor beruházásainak ösztönzése, a vállalkozások versenyképességének javítása és méretugrásuk elősegítése - jelentette be Szabados Richárd.
A digitalizáció kiemelt ágazat, a mesterséges intelligencia (MI) a mindennapok részévé vált - mondta Szabados Richárd, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) kis- és középvállalkozások fejlesztéséért és technológiáért felelős államtitkára.
Sulyok Tamás köztársasági elnök Orbán Viktor miniszterelnök javaslatára szeptember 15-i hatállyal államtitkárrá nevezte ki Szabados Richárdot, aki a nemzetgazdasági miniszter irányításával a hazai kis- és középvállalkozások (kkv) fejlesztése mellett a technológiáért fog felelni.
