Az LMP szeretné, ha Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter nyilvánosságra hozná következő moszkvai útjának célját.Ezt Szél Bernadett, az ellenzéki párt társelnöke mondta szombaton az MTI-nek,...
Százhét munkatársat küldenek el a Külgazdasági és Külügyminisztériumtól (KKM) péntek, 17 órai hatállyal.
Szijjártó Péter miniszter - a Hivatalos Értesítőben pénteken közzétett - utasításában az áll...
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Luxemburgba látogat, ahol a Külügyek Tanácsa ülésén vesz részt - közölte a Külgazdasági és Külügyminisztérium vasárnap az MTI-vel.
A közlemény...
Magyarország 2014-ben már tartós növekedési pályára tud állni, a tartós növekedés legfőbb összetevője az export - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az Exportexpanzió: hova, hogyan...
Szijjártó Péter az amerikai BorgWarner képviselőivel együtt hétfőn letette a vállalat zöldmezős beruházásában épülő 15 ezer négyzetméteres oroszlányi kipufogó-alkatrész gyárának alapkövét.
Beszédéb...
Magyar-fehérorosz oktatási megállapodást írtak alá, amelyek értelmében évente tíz magyar hallgató kap ösztöndíjat fehérorosz egyetemeken - tájékoztatta a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) parla...
Ha valaki úgy fogalmaz meg kritikát mással szemben, hogy azt semmilyen konkrétummal sem támasztja alá, akkor legkevésbé sem az európai értékek mentén cselekszik - közölte a Külgazdasági és Külügyminis...
Szerző: Vya
itt:
Belföldi hírek
Világszínvonalú a tradíciókra épülő magyar állategészségügyi kutatók munkája - jelentette ki szerdán Szijjártó Péter, a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára azon ünnepségen, amel...
A közép- és kelet-európai országok és Kína szorosabb gazdasági együttműködését szorgalmazta Szijjártó Péter, a magyar-kínai kapcsolatok összehangolásáért felelős kormánybiztos Ningpóban - közölte Fülö...
Az exportbővítés és a kereskedelemfejlesztés mellett a kormány stratégiai célja, hogy az egy főre jutó külföldi tőke mennyisége Magyarországon legyen a legmagasabb Közép-Európában, amelyet az intézmén...
A magyar tulajdonosi hátterű Kerox Kft. 4,45 milliárd forintból épít új gyárat Sóskúton, a termelési kapacitás jelentős bővítését egyedi kormányzati döntésen alapuló támogatás teszi lehetővé – jelente...
Szijjártó Péter a magyar-amerikai gazdasági együttműködésről és Európa energiabiztonságáról tárgyalt
Szijjártó Péter a magyar-amerikai gazdasági együttműködésről és Európa energiabiztonságáról tárgyalt Hoyt Brian Yee-vel, az Amerikai Egyesült Államok Külügyminisztériumának európai es eurázsiai ügyeké...