Szijjártó: újabb gyáregységgel bővíti kecskeméti telephelyét a Samvardhana Motherson cégcsoport

Az indiai tulajdonú, autóipari Samvardhana Motherson Group (SMG) 5,6 milliárd forintból fejleszti győri, mosonmagyaróvári, mosonszolnoki és túrkevei telephelyeit, Kecskeméten pedig új üzemcsarnokot épít.

Szijjártó: tisztán elektromos autók gyártásába kezd a Mercedes Kecskeméten

Jelentősen, újabb 50 milliárd forintos beruházással bővíti kecskeméti gyárát a Mercedes-Benz Manufacturing Hungary, a fejlesztés keretében a vállalat megkezdi Magyarországon elsőként a tisztán elektromos meghajtású autók gyártását - jelentette be hétfőn Szijjártó Péter.

Az Európa Tanács főtitkárával egyeztetett Szijjártó Péter az ukrajnai magyarok ügyében

Az Európa Tanács főtitkárával egyeztetett csütörtökön a külgazdasági és külügyminiszter az ukrajnai magyarok ügyében. Szijjártó Péter azt írta a Facebookon, hogy a "hágai landolást követően" - úton a nagykövetségi találkozóra Geert Wildersszel, a hollandiai Szabadságpárt vezetőjével.

Szijjártó: a járvány határozta meg a nemzetközi politikát

A koronavírus-járvány határozta meg idén a nemzetközi politikai folyamatokat, így a külügyminisztérium feladatait is.

Szijjártó török hírügynökségnek: Ankara az EU stratégiai partnere

Magyarország az Európai Unió (EU) stratégiai partnerének tekinti Törökországot, mert Európa szomszédjai közül a legerősebb gazdasággal rendelkezik - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az Anadolu török állami hírügynökségnek a szerdán megjelent interjú szerint.

Szijjártó: felgyorsultak az új világrend kialakulásának irányába mutató változások

A koronavírus-járvány hatására felgyorsultak azok a változások, amelyek egy új világrend kialakulásának irányába mutatnak - hangsúlyozta a külgazdasági és külügyminiszter az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának szerdai ülésén.

Szijjártó Péter: az Európai Unió biztonsága Törökország kezében

Az Európai Unió biztonsága jelentős részben továbbra is Törökország kezében van - mondta Szijjártó Péter magyar külgazdasági és külügyminiszter kedden Ankarában azt követően, hogy török hivatali kollégájával, Mevlüt Cavusogluval tartott megbeszélést.

Szijjártó Péter: Magyarország támogatja az EU-török vámunió megújítását

Magyarország támogatja az Európai Unió és Törökország közötti vámunió megújítását, modernizálását és kiszélesítését, mert ez Magyarország nemzetgazdasági érdeke.

Szijjártó: Magyarország és Lengyelország nem engedi, hogy megtörjék együttműködésüket a vétó ügyében

Az európai uniós költségvetéssel és helyreállítási alappal összefüggésben kilátásba helyezett vétó ügyében Magyarország és Lengyelország kormánya megerősítette, hogy kitartanak egymás mellett, nem adnak teret az együttműködésük megtörését célzó, semmiféle szándék érvényesülésének.

Szijjártó: Magyarország előrelépett az energiaellátás diverzifikálásában

Magyarország jelentőset lépett előre az energiaellátása diverzifikálásában - mondta a külgazdasági és külügyminiszter kedden Budapesten, a harmadik Budapest Energy Summit nemzetközi konferenciát megnyitó beszédében.

Szijjártó: 960 milliós támogatásból 561 munkahelyet őriz meg a móri SEWS Komponens és Elektronika Európa Kft.

A nagyvállalati versenyképesség-növelő támogatásból 960 millió forintnyi támogatásban részesül a móri SEWS Komponens és Elektronika Európa Kft., és ez 561 ember munkahelyének megtartásához elegendő - jelentette be a külgazdasági és külügyminiszter hétfőn a vállalat telephelyén.

Szijjártó: a migrációs politika nemzeti hatáskör

A migrációs politika nemzeti hatáskör - hangsúlyozta a külgazdasági és külügyminiszter hétfőn a Facebook-oldalán közzétett videóban.