Dénes Mercédesz nyolcaddöntős, Torba Erik kiesett

A kötöttfogásúak 60 kilogrammos súlycsoportjában szereplő Torba Erik vigaszági vereségével kezdődött a keddi nap a nur-szultani olimpiai kvalifikációs birkózó-világbajnokságon, melyen Dénes Mercédesz szép győzelemmel mutatkozott be a nők 53 kilogrammos kategóriájában.

Lám Bálint és Torba Erik az első meccsén kikapott

Nem indult jól magyar szempontból a nur-szultani olimpiai kvalifikációs birkózó-világbajnokság hétfői versenynapja, mivel a kötöttfogású Torba Erik (60 kg) és Lám Bálint (130 kg) elveszítette első mérkőzését.

Torba Erik kikapott, Andrási kiesett

A pénteki nap nem indult jól magyar szempontból a budapesti birkózó-világbajnokságon, miután előbb a kötöttfogásúak 55 kilogrammos súlycsoportjában szereplő Andrási József a vigaszágon kiesett, majd a 60 kilós Torba Erik elveszítette selejtezőjét.

Szabó László elődöntős, Kiss és Torba kikapott a nyolc között

Szabó László második mérkőzését is magabiztosan nyerte, ezzel pedig bejutott a kötöttfogásúak 82 kilogrammos kategóriájának elődöntőjébe az oroszországi Kaszpijszkban zajló birkózó Európa-bajnokság keddi versenynapján.

Szabó, Krasznai és Torba is veszített

Mindhárom nyolcaddöntős magyar veszített, így Lám Bálinthoz (130 kg) hasonlóan Torba Erik (59 kg), Krasznai Máté (66 kg) és Szabó László (80 kg) is már csak a vigaszági folytatásban reménykedhet a párizsi birkózó-világbajnokság keddi versenynapján.

Birkózó-vb: Torba Erik

Párizs, 2017. augusztus 22.