Jobboldali értékrendjéhez ragaszkodó, párbeszédre nyitott tábort ígér a programfelelős

A jobboldali értékrendhez ragaszkodó, a másként gondolkodókkal is őszinte párbeszédre nyitott, több generációs rendezvényként kezdődik kedden az erdélyi Tusnádfürdőn.

Németh Zsolt: "Jobb pályán" az idei rendezvény mottója

"Jobb pályán" a mottója az idei Tusványosi nyári szabadegyetemnek, amelyet július 23-28. között tartanak.

Szalay-Bobrovniczky Kristóf: Magyarország fontos szereplő a NATO keleti szárnyán

Szalay-Bobrovniczky Kristóf szerint a NATO új védelmi berendezkedése megkerülhetetlenül fontos szereplővé teszi Magyarországot a keleti szárny megerősítése tekintetében, részben földrajzi elhelyezkedése, részben haderőfejlesztésének mérete és sebessége okán.

Szalay-Bobrovniczky Kristóf: Magyarország kamikaze drónokkal fejleszti haderejét

Magyarország kamikaze drónoknak is nevezett cirkáló lőszerekkel fejleszti haderejét - jelentette be pénteken Tusnádfürdőn a honvédelmi miniszter.

Bóka János: széles lehetőségeket kínál a magyar uniós elnökség

Széles lehetőségeket kínál a magyar uniós elnökség a magyar érdekek és prioritások megjelenítésére - mutatott rá Bóka János, leendő európai uniós ügyekért felelős miniszter pénteken Tusnádfürdőn.

Orbán Viktor a határon túli magyar vezetőkkel egyeztetett

Munkaebéden tárgyalt Orbán Viktor miniszterelnök és Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes pénteken Tusnádfürdőn a határon túli magyar politikai szervezetek vezetőivel - tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke.

Semjén Zsolt: virtuális nemzeti tér jön létre

Virtuális nemzeti tér jön létre, amelynek keretében minden magyar állampolgár a teljes magyar közmédiához és államrezonhoz hozzáfér - jelentette be Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes pénteken Tusnádfürdőn.

Tuzson Bence: széteshet az Európai Unió, ha diktálni próbál

Szétfeszíti az Európai Uniót, ha Brüsszel diktálni próbál a jogalkotás terén, mert ez a folyamat oda fog vezetni, hogy a tagállamok nem tartják be az uniós döntéseket - hangoztatta Tuzson Bence, a Miniszterelnöki Kabinetiroda kormányzati államtitkára.

Potápi Árpád János: most nincs más lehetőség, mint a béke

Most nincs más lehetőség, nincs más alternatíva, mint a béke - jelentette ki a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára szerdán Tusnádfürdőn, a 32. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor közéleti programjainak megnyitóján.

Kedden kezdődik a 32. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor

"A béke ideje" mottóval kedden kezdődik az erdélyi Tusnádfürdőn a 32. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor - Tusványos - vasárnap hajnalig tartó rendezvénysorozata a magyarországi Kisebbségekért - Pro Minoritate Alapítvány és az erdélyi Magyar Ifjúsági Tanács (MIT) szervezésében.

A határon túli magyar közösségek helyzetét vették számba a "mini-Máérten"

A határon túli magyar közösségek helyzetét vették számba péntek délelőtt Tusnádfürdőn a Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktáborban (Tusványos) a közösségek vezetőinek hagyományos pódiumbeszélgetésén.

Csák: kötődésre, biztonságra és gondoskodásra épül a magyar jövő

A kötődésre, biztonságra és a gondoskodás képességére épül a magyar jövő, ezekhez kell az államnak a megfelelő környezetet megteremtenie.