Róháni: Irán és Törökország folytatja erőfeszítéseit Szíriában a béke érdekében

Irán és Törökország folytatja erőfeszítéseit Szíriában a béke érdekében - jelentette ki Haszan Róháni iráni elnök csütörtökön Ankarában a Recep Tayyip Erdogan török elnökkel tartott sajtótájékoztatóján.

Mogherini bízik Demirtas szabadon bocsátásában

Federica Mogherini, az Európai Unió kül - és biztonságpolitikai főképviselője csütörtökön Ankarában reményét fejezte ki, hogy hamarosan szabadlábra helyezik Selahattin Demirtast, a kurdbarát Népek Demokratikus Pártja (HDP) fogva tartott volt társelnökét.

Ismét őrizetbe vettek Törökországban több tucat embert, mert a gyanú szerint kurd szakadárokhoz kötődnek

Őrizetbe vettek Törökországban kedd hajnalban 90 embert azzal a gyanúval, hogy kapcsolatban állnak az ország délkeleti részén 1984 óta fegyveres felkelést folytató, terrorszervezetként számon tartott Kurdisztáni Munkáspárttal (PKK) - közölte a török belügyminisztérium.

Törökország nem vesz részt az EBESZ emberi jogi konferenciáján Varsóban

Törökország távol marad az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) szeptember 10-21. között Varsóban megrendezendő emberi jogi konferenciájától.

Századvég: megromlott szövetségét próbálja megújítani Németország és Törökország

A Századvég Alapítvány vezető kutatója szerint Heiko Maas német külügyminiszter Törökországi látogatásakor a két állam megromlott szövetségét próbálja majd megújítani.

Felmentették Törökországban a kémkedés vádja alól a kormánykritikus Cumhuriyet ankarai újságíróját

Felmentette a kémkedés vádja alól hétfőn egy isztambuli bíróság Erdem Gült, a Cumhuriyet című, kormánykritikus török napilap ankarai tudósítóját abban a perben, amely a lap 2015 májusában megjelent cikke miatt indult - jelentette az Anadolu török állami hírügynökség.

Szakértő: Törökországban nem érvényesül az ellensúlyok rendszere

Törökországban nem érvényesül az ellensúlyok rendszere, gyakorlatilag mindenről Recep Tayyip Erdogan államfő dönt - mondta Egeresi Zoltán Törökország-szakértő az M1 aktuális csatornán pénteken.

Az államfőre száll át a kormányfő jogköre Törökországban egy új rendelet értelmében

Az államfőre száll át a kormányfő minden jogköre Törökországban a hivatalos közlönyben szerdán megjelent törvényerejű rendelet értelmében.

Az uniós vezetők jóváhagyták a második hárommilliárd eurós csomagot Törökország számára

Jóváhagyták a második hárommilliárd eurós csomagot Törökország számára péntekre virradóra az európai uniós tagállamok vezetői Brüsszelben, ezt a pénzt az országban tartózkodó menekültek ellátására fogják fordítani.
Hol a legveszélyesebb nyaralni 2018-ban?

Hol a legveszélyesebb nyaralni 2018-ban?

A magyarok több kedvenc helye is felkerült a brit kormány terrorveszélyre figyelmeztető listájára.

Izrael nem szakítja meg diplomáciai kapcsolatait Törökországgal

Izrael nem kívánja megszakítani diplomáciai kapcsolatait Törökországgal - mondta Cipi Hoteveli külügyminiszter-helyettes a közszolgálati rádiónak csütörtökön az utóbbi napok igen éles hangú Törökország elleni izraeli megnyilatkozásaival kapcsolatban.

Júniusban nyílik meg Azerbajdzsán és Törökország között a TANAP földgázvezeték

Június elején nyílik meg Azerbajdzsán és Törökország között a transzanatóliai földgázvezeték (TANAP), amely a későbbiekben Európa energiabiztonságához is hozzájárul majd.