Irán nemzetbiztonsági tanácsának vezetőjét, Ali Laridzsánit, - a rezsim egyik legfontosabb alakját - megölték egy teheráni búvóhelyen hétfőn - jelentette be Jiszráel Kac izraeli védelmi miniszter kedden.
Donald Trump amerikai elnök szerint nagyon rosszat tenne a NATO jövőjének, ha a szövetségesek nem segítenének az Irán által lezárt Hormuzi-szoros megnyitásában.
Az amerikai fél még nem adott egyértelmű felvilágosítást Donald Trump amerikai elnök azon utasításával kapcsolatban, amely a nukleáris kísérletek felújítására vonatkozik - közölte Szergej Lavrov orosz külügyminiszter.
Az Epstein-akták elemzése alapján Lengyelországban nyomozás indult feltételezett emberkereskedelem ügyében, az eljárás során két másik európai országhoz fordultak kölcsönös jogsegély keretében - közölte szerdán a lengyel államügyészség.
Az Egyesült Államok hadseregének tagjai rendkívüli hatékonysággal és hatásossággal folytatják az Irán elleni műveletet - jelentette ki Marco Rubio amerikai külügyminiszter hétfőn.
A Louisiana állambeli Árpádhon magyar közösségénél tett látogatást Sulyok Tamás köztársasági elnök csütörtökön.
Amerikai támogató katonai repülőgépek landolását engedélyezték a délkelet-franciaországi Istres légitámaszpontján - jelentette be csütörtökön a francia vezérkar.
Kínának és az Egyesült Államoknak kölcsönös tiszteletre, együttműködésre és békés együttélésre kell törekednie, ez alapozza meg jó kapcsolatukat - jelentette ki szerdán Pekingben Lou Csin-csien, a 14. Országos Népi Gyűlés (NPC) negyedik ülésszakának szóvivője.
Az iráni légvédelem, a légierő, a haditengerészet és a vezetőség megsemmisítését jelentette be kedden Donald Trump amerikai elnök, aki hozzátette, hogy Teherán tárgyalni akar, ám, mint mondta, ehhez már túl késő.
A diaszpórában élő magyaroknak identitásuk megőrzéséért meg kell küzdeniük, áldozatokat kell hozniuk, amiért Magyarország hálás - hangoztatta Sulyok Tamás köztársasági elnök Clevelandben.
Izraelben csendes éjszaka után reggel két hullámban támadtak rakétákkal Iránból, a libanoni síita Hezbollah terrorszervezet is csatlakozott a harcokhoz, Izrael a Hezbollahot lőtte Libanonban válaszul a korábban onnan érkezett rakétákra.
Magyarország fontos nukleáris együttműködési megállapodást ír alá az Egyesült Államokkal, aminek az is különös jelentőséget ad, hogy az atomenergia a rezsicsökkentés hosszú távú fenntartásának eszköze Magyarországon - jelentette be Szijjártó Péter.