Budavári Fidesz: jelentősen túlárazott szerződést kötött az I. kerület

Jelentősen túlárazott szerződést kötött a V. Naszályi Márta (Momentum-DK-MSZP-Párbeszéd-LMP-Jobbik-Várunk Egyesület) vezette I. kerületi önkormányzat, amelynek nyomán 17 millió forintot fizettek ki a 8 milliós beruházásért - mondta Böröcz László, a Budavári Fidesz elnöke.

Karácsony Gergely szünetet rendelt el az ülés kezdetén V. Naszályi Márta budavári fegyelmi tárgyalása miatt

Karácsony Gergely főpolgármester a napirend előtti felszólalásokat követően szüntet rendelt el a Fővárosi Közgyűlés szerdai ülésén, mert V. Naszályi Mártának (Párbeszéd), az I. kerület polgármesterének ugyanebben az időben fegyelmi tárgyaláson kell megjelennie az általa vezetett önkormányzatban.

I. kerületi polgármester: a költségvetés újratervezésére kényszerült a kerület

Budapest I. kerületét és a Budavári Önkormányzatot is a költségvetés újratervezésére kényszeríti a koronavírusjárvány, amelynek kezeléséhez nem kap kormányzati segítséget, csak elvonást - emelte ki V. Naszályi Márta, a kerület polgármestere pénteken az MTI-hez eljuttatott közleményében.
PM: a verseny sérti az egészséges környezethez való jogot

PM: a verseny sérti az egészséges környezethez való jogot

A Párbeszéd Magyarországért véleménye szerint a Red Bull Air Race műrepülő világbajnoki sorozat sérti az egészséges környezethez való jogot, ezért a párt azt követeli, hogy Budapesten dolgozzanak ki e...