DK: nem a katonáknak kellene őrizniük a versenyhelyszíneket

Vadai Ágnes, a Demokratikus Koalíció alelnöke nem ért egyet azzal, hogy fegyveres katonák őrizzék a vizes világbajnokság versenyeinek helyszíneit.

DK: fel kell számolni gyermekéhezést!

A Demokratikus Koalíció 2018 után, kormányra kerülve felszámolná a gyermekéhezést - mondta Vadai Ágnes, a DK alelnöke csütörtöki sajtótájékoztatóján.

A tiszteletbeli jordániai konzult kérdezi Pharaon-ügyben a DK

A Demokratikus Koalíció (DK) a Ghaith Pharaon magyarországi vízumkérelmét benyújtó Zaid Naffához, Jordánia tiszteletbeli budapesti konzuljához fordul, hogy tőle szerezzenek információt a szaúdi férfi ügyében.

Soron kívüli nemzetbiztonsági átvilágításokat követel a DK

A Demokratikus Koalíció azt követeli, hogy az Alkotmányvédelmi Hivatalt soron kívüli végezze el azoknak a nemzetbiztonsági átvilágítását, akik 2014 után letelepedési kötvénnyel vagy vízummal érkeztek Magyarországra.
DK: állítsák vissza a 2010 előtti sztrájktörvényt!

DK: állítsák vissza a 2010 előtti sztrájktörvényt!

A Demokratikus Koalíció alelnöke arra szólította a kormányt, hogy állítsa vissza a 2010 előtti, a Gyurcsány-kabinet idején hatályos sztrájktörvényt és adja vissza a sztrájkjogot. Vadai Ágnes arra i...
A DK programot készít a szegénység csökkentése érdekében

A DK programot készít a szegénység csökkentése érdekében

A Demokratikus Koalíció programot készít a szegények számának csökkentésére, valamint a gyermekéhezés felszámolására. Erről szóló terveiket februárban ismertetik - mondta az ellenzéki párt alelnöke az...
A DK elutasítja a sorkötelezettség visszaállítását

A DK elutasítja a sorkötelezettség visszaállítását

A Demokratikus Koalíció (DK) határozottan elutasítja a sorkötelezettség visszaállítását, és mindent el fog követni, hogy ezt megakadályozza - közölte az ellenzéki párt alelnöke vasárnap az MTI-vel. ...
DK: fenyegető csoportok ne jelenhessenek meg a Facebookon!

DK: fenyegető csoportok ne jelenhessenek meg a Facebookon!

A Demokratikus Koalíció (DK) újra levélben fordul a Facebook üzemeltetőihez azt kérve, hogy fenyegető tartalmú csoportok ne jelenhessenek meg a közösségi oldalon, és akadályozzák meg a DK nevének jogt...
DK: az ügyészség nem indít eljárásokat a fideszes korrupciós ügyekben

DK: az ügyészség nem indít eljárásokat a fideszes korrupciós ügyekben

A Demokratikus Koalíció alelnöke kedden bírálta, hogy az ügyészség 2010 óta nem indított vizsgálatot semmilyen, szerinte fideszeseket érintő korrupciós ügyben, a legfőbb ügyész védi a kormánypártot. ...
Illegális bevándorlás - DK: Orbán Viktor mindenkit provokál

Illegális bevándorlás - DK: Orbán Viktor mindenkit provokál

A Demokratikus Koalíció (DK) szerint Orbán Viktor miniszterelnök menekültpolitikájával mindenkit provokál, a magyar emberek mellett a szomszédos és más európai partnerországokat, valamint a nemzetközi...
A DK vagyonosodási vizsgálatot kezdeményez Orbán Viktorral, Lázár Jánossal és Mészáros Lőrinccel szemben

A DK vagyonosodási vizsgálatot kezdeményez Orbán Viktorral, Lázár Jánossal és Mészáros Lőrinccel szemben

A Demokratikus Koalíció vagyonosodási vizsgálatot kezdeményez a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnál Orbán Viktor, Lázár János és Mészáros Lőrinc "magyar állampolgárokkal" szemben - jelentette be hétfői, bud...
Vasárnapi pihenőnap - DK: hagyja abba a kormány a boltbezárási törvény toldozgatását!

Vasárnapi pihenőnap - DK: hagyja abba a kormány a boltbezárási törvény toldozgatását!

A Demokratikus Koalíció (DK) felszólítja a kormányt, hogy hagyja abba boltbezárási törvény toldozgatását, "mert az egész úgy menthetetlen ahogy van". Vadai Ágnes, az ellenzéki párt alelnöke hétfőn ...