A teljesen üres városban, reggel hat órakor hagyta el a Vatikánt, és ment el a Szeplőtelen Szűz Mária szobrához Ferenc pápa a december 8-i ünnepnapon, hogy a szigorú járványintézkedések miatt elkerülje a hívők tömörülését - közölte a szentszéki sajtóközpont igazgatója szerdán.
Szerző: Ancsy
itt:
környezetvédelem
Hatékony intézkedéseket kért a jövő héten kezdődő nagy-britanniai klímacsúcs résztvevőitől pénteken elhangzott üzenetében Ferenc pápa.
Október elsejétől a Vatikánvárosban dolgozók számára a munkavégzés feltételévé vált a koronavírus elleni oltási igazolás, máskülönben még az egyháziak is elveszíthetik fizetésüket.
Befejezte négynapos szlovákiai látogatását Ferenc pápa, aki a pozsonyi repülőtéren tartott rövid búcsúceremónia után kíséretével visszarepült Rómába.
Ferenc pápa a római Gemelli kórházban folytatja gyógyulását és a műtét utáni rehabilitációt a szentszéki sajtóközpont keddi közleménye szerint, amely nem adta meg a pontos időpontot arról, hogy mikor tér vissza az egyházfő a Vatikánba.
A Vatikán teológiai kérdésekben illetékes Hittani Kongregációja hétfői állásfoglalásában nemet mondott a kapcsolatban élő azonos neműek esetleges áldására.
Az ünnepnek számító december 25-én, január 1-jén és január 6-án paponként napi négy mise bemutatását engedélyezte az Istentiszteleti Kongregáció annak érdekében, hogy a templomokban is érvényes járványkorlátozások ellenére minél többen részt tudjanak venni a szertartásokon.
20-szor nagyobb a bűnözési ráta a világ legkisebb államában, mint más országokban.
Erdő Péter bíborost, esztergom-budapesti érseket nevezte ki Ferenc pápa a vatikáni pénzügyekért felelős Gazdasági Tanács egyik új tagjává a Szentszék csütörtöki bejelentése szerint.
Szent Péter csontjai, a Kronovizor, de Jézus létezésének bizonyítékai is ott lehetnek a rejtett archívumban.
Munkalehetőséget, de méltóságteljes munkavégzést és nem "rabszolgamunkát" szorgalmazott mindenki számára Ferenc pápa május 1-jén, munkás Szent József egyházi ünnepnapján.
A Budapesten idén szeptember 13. és 20. között kitűzött 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusnak (NEK) az új koronavírus-járvány miatti 2021-re történő elhalasztását jelentette be Matteo Bruni szentszéki szóvivő csütörtökön.