Folyamatosan nő a támogatottsága és a politikai diskurzust is egyre inkább uralja Volodimir Zelenszkij humorista, míg Petro Porosenko hivatalban lévő ukrán elnök népszerűsége 28 százalékon stagnál.
Petro Porosenko hivatalban lévő ukrán elnök elfogadta ellenfele, Volodimir Zelenszkij feltételét, hogy a kettejük közötti második elnökválasztási fordulót megelőző vita ne tévéstúdióban, hanem stadionban legyen.
Az ukrán elnökválasztás első fordulójában leadott szavazatok több mint 98 százalékának feldolgozása után keddre eldőlt, hogy az élen végzett Volodimir Zelenszkij humorista mellett Petro Porosenko hivatalban lévő elnök jutott be a második fordulóba.
Fedinec Csilla Ukrajna-szakértő szerint bár még 50 százalék alatti az első forduló szavazatainak feldolgozása, szinte biztos, hogy Volodmir Zelenszkij humorista és Petro Porosenko jelenlegi államfő versenyez majd az elnökválasztás második fordulójában Ukrajnában.
Volodimir Zelenszkij humorista közel kétszer annyi szavazatot szerzett az ukrajnai elnökválasztás első fordulójában, mint Petro Porosenko hivatalban lévő államfő a voksok negyven százalékának összeszámlálása alapján - közölte hétfőn az UNIAN hírügynökség.
A vasárnapi ukrajnai elnökválasztás előtt utolsóként, csütörtökön közzétett felmérések alapján továbbra is Volodimir Zelenszkij humorista vezeti magabiztosan a jelöltek népszerűségi listáját,.
Első helyre tört elő az ukrán elnökjelöltek népszerűségi listáján Volodomir Zelenszkij showman, komikus színész.
Egyetlen cikluson át akar csak államfő lenni, de ez idő alatt teljesen megreformálná az ukrán állam vezetését, és első intézkedésként lehetővé tenné a népszavazásokon keresztüli közvetlen demokrácia gyakorlását Volodimir Zelenszkij komikus színész.