Máig kapják meg a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyilvántartásában szereplő címre a papíralapú adóbevallási tervezetet azok, akik kérték a postázást, valamint azok, akiknek nincs ügyfélkapujuk, de a tervezet ezer forintnál több visszatérítendő vagy befizetendő adót tartalmaz.
Az szja-bevallási tervezet már csaknem egy hónapja elérhető az adóhatóság webes felületén, amelyet érdemes átnézni, és szükség esetén módosítani, majd beküldeni - hívta fel a figyelmet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn az MTI-nek küldött közleményben.
Elkészült az szja-bevallási tervezetekkel a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV), a tavalyihoz képest csaknem ötszázezerrel többen, 5,6 millióan kaphatnak segítséget az adóbevalláshoz.
A közelgő adóbevallási időszakra hivatkozva adathalászok próbáltak megszerezni ügyfélkapus bejelentkezési és bankkártyaadatokat - hívta fel a figyelmet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal és a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat Nemzeti Kibervédelmi Intézete.
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) külön kérés nélkül készíti el több mint 5 millió ember személyijövedelemadó-bevallási tervezetét az idén.
Március 18-ig akár sms-ben is kérhetik az szja-bevallási tervezetük postázását az adóhatóságtól azok, akiknek nincs ügyfélkapu-regisztrációjuk - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) szerdán az MTI-vel.
Elindult az idei e-szja rendszer, már minden aktuális bevallási információ elérhető a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) honlapján.
Szerző: Vya
itt:
Belföldi hírek, Pénzügy
Legkényelmesebben a netes kitöltővel módosítható a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) által elkészített szja-bevallási tervezet, és a tavalyi bevallás önellenőrzése is ezen a felületen a leggyorsabb - hívta fel a figyelmet az adóhatóság kedden.
Szerző: Ancsy
itt:
Belföldi hírek
A személyi jövedelemadó (szja) 1+1 százalékáról való rendelkezési lehetőség fontosságára hívja fel a figyelmet az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi), ugyanis a múlt évben csökkentek a civil szervezeteknek és az egyházaknak szánt felajánlások.
Mintegy 700 milliárd forintot takaríthat meg az állam, ha a tervek szerint 2021-től szinte minden adóbevallást, a vállalkozásokét és a magánszemélyekét is a Nemzeti Adó és Vámhivatal (NAV) készíti el, és megszűnik a papíralapú bevallás - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) adószabályozásért
Egyértelműen sikertörténet a személyi jövedelemadó elektronikus bevallási rendszere - emelte ki a nemzetgazdasági miniszter csütörtökön sajtótájékoztatón Budapesten, hozzátéve, hogy két év alatt sikerült a rendszert kifejleszteni és átállni papíralapúról az elektronikus bevallásra.
Szerző: Vya
itt:
Belföldi hírek
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) által elkészített adóbevallási tervezet május 22-e után automatikusan hivatalos bevallásnak minősül, ha addig nem nyilatkozik másképp az adózó - hívja fel a figyelmet a NAV csütörtöki közleményében.