Az élelmezésbiztonság megőrzése érdekében Magyarország uniós elnöksége során a gazdabarát, a válságálló, a versenyképes, a fenntartható és a tudásalapú európai mezőgazdaság megteremtéséért fog dolgozni - közölte az Agrárminisztérium (AM) szerdai közleménye szerint Nagy István agrárminiszter.
Az Európai Unión kívüli nyaralásból soha ne hozzanak haza növényeket, virágokat, magokat, gyümölcsöket vagy zöldségeket.
A belügyminiszter az ország teljes területére kihirdette a tartósan vízhiányos időszakot 2024. május 24-i kezdettel - közölte a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK), valamint a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége (MAGOSZ) hétfőn közös közleményben az MTI-vel.
Összesen 22 milliárd forint keretösszeggel két, teljesen új intézkedéssel támogatja a hazai állattenyésztés fenntarthatóságát az Agrárminisztérium (AM) - közölte a minisztérium pénteken az MTI-vel.
Megjelent az állati genetikai erőforrások ex situ és in vitro megőrzésének, és szakmai támogató tevékenység megvalósításának támogatására irányuló vidékfejlesztési pályázati felhívás, a 2027-ig tartó KAP Stratégia Terv keretei között.
A termelőknek a nitrát-adatszolgáltatást 2024-től az általános nyomtatványkitöltő (ÁNYK) program helyett, az elektronikus gazdálkodási napló (eGN) felületén kell teljesíteniük március 31-ig, az intézkedés megközelítőleg 100 ezer gazdálkodót érint.
Tavaly az agrárexport értéke elérte a 13,4 milliárd eurót, ezzel 3,5 milliárd euróval többet értékesített Magyarország a külpiacokon, mint amennyit importált.
Az adatalapú és precíziós technológiákat alkalmazó gazdálkodás már minden olyan termelő számára elkerülhetetlen, aki terményeivel, áruival a globális versenypiacokon kíván megjelenni, ahol az árakat nem magyarországi, hanem külső piaci folyamatok alakítják.
Országos rendezvénysorozatot indít februárban a víz megtartását szolgáló mezőgazdasági gyakorlatokról a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) - közölte a kamara hétfőn az MTI-vel.
A mezőgazdaság jövőjét meghatározó megoldások megvalósításában kiemelt szerep jut a jól képzett agrárszakembereknek - közölte a K&H a bank fenntartható agráriumért ösztöndíjpályázatának eredményhirdetése kapcsán hétfőn az MTI-vel.
Applikációval segíti az idei évtől a magyar horgászkártyával rendelkezőket a Magyar Országos Horgász Szövetség (MOHOSZ) - közölte az MTI-vel a szervezet hétfőn.
Bővíti az erdészeti ágazatban tevékenykedőknek nyújtott tájékoztatási szolgáltatásait a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) - tájékoztatta a kamara az MTI-t hétfőn.