Nemes Rita: a hazai világbajnokság felér egy olimpiával

Nemes Rita két év után versenyzett ismét hétpróbában és 6105 ponttal megnyerte a Montpellierben rendezett bronzkategóriás viadalt, ezzel egy lépéssel közelebb került a budapesti atlétikai világbajnoksághoz.

Ismét Székesfehérváron lesz a verseny, olimpiai bajnokok a mezőnyben

Az idei évben is Székesfehérvár ad otthont Magyarország legjelentősebb egynapos atlétikai versenyének, a Gyulai István Memorial-Atlétikai Magyar Nagydíjnak, melyen már több olimpiai címvédő sportoló szereplése biztos.

A 100-as magyar csúcsához közeli idővel kezdte a szezont Takács Boglárka

A 4x100 méteres váltóval elért szombati magyar csúcsa után egyéniben is remekül futott Takács Boglárka, aki tavaly felállított országos rekordjától csupán nyolc századdal maradt el a bonyhádi atlétikai viadalon.

Szabó Nóra: a következő versenyem remélhetőleg a vb lesz

Szabó Nóra országos csúcstartó maratonfutó legközelebb az augusztusban sorra kerülő budapesti atlétikai világbajnokságon szeretne rajthoz állni.

Tizenhét magyar indul

Tizenhét magyar atléta utazik a vasárnapi csapat gyalogló Európa-bajnokságra, amely az egyéni indulók számára is kiemelten fontos.

Száz nappal a rajt előtt bemutatták a kabalafigurát

Száz nappal a budapesti atlétikai világbajnokság rajtja előtt bemutatták Youhuut, az esemény kabalafiguráját.

Madarász Viktória 25 év után már versenyzőként élheti át a hazai világversenyt

A gyalogló Madarász Viktória 25 évvel ezelőtt még önkéntesként vett részt a budapesti kontinensviadalon, idén pedig már Európa-bajnoki bronzérmesként állhat rajthoz az atlétikai világbajnokságon.

Halász Bence: én is érmet várok magamtól

A kalapácsvető Halász Bence szerint a budapesti atlétikai világbajnokságon 80 méteres dobás kell majd a dobogóhoz, de ezt az eredményt el is várja magától.

Elkészült a vb versenypályája

Elkészült az augusztusi budapesti atlétikai világbajnokság versenypályája, amelyet szerdán mutattak be a sajtó képviselőinek.

Szűcs Valdó szintidővel szeretne kijutni a budapesti vb-re

Szűcs Valdó négyszeres szabadtéri, és kétszeres fedett pályás magyar bajnok gátfutó combhajlító-sérülése már a múlté, és elsődleges célja teljesíteni a világbajnoki szintidőt.

A gerelyhajító Szilágyi Réka minél többször szeretné megjavítani egyéni csúcsát

Szilágyi Réka Európa-bajnoki negyedik gerelyhajító idén minél többször szeretné megdönteni jelenleg 62,45 méteres egyéni csúcsát, és a 64,00 méteres olimpiai szintet is elérhetőnek tartja.

Több mint 19 ezer előnevezés érkezett

Több mint 19 ezer előnevezés érkezett eddig a hétvégén 38. alkalommal sorra kerülő Telekom Vivicittá futófesztiválra.