A legjobbak legjobbjai versenyeznek majd Budapesten a 2026-ban első alkalommal sorra kerülő atlétikai világdöntőben - jelentette be Sebastian Coe, a nemzetközi szövetség (WA) elnöke a pénteki sajtótájékoztatón.
Egy-egy arany- és ezüstéremmel zárt a magyar csapat a Besztercebányán rendezett U18-as atlétikai Európa-bajnokságon.
Rekordlétszámú, 59 fős magyar csapat vesz részt a pénteken kezdődő szabadtéri atlétikai Európa-bajnokságon Rómában, ahol a válogatottból szinte mindenkinek valamilyen formában az olimpia lesz a fókuszban Scheidler Géza sportszakmai igazgató szerint.
Idén is olimpiai, világ- és Európa-bajnokok állnak rajthoz a Gyulai István Memorial Atlétikai Magyar Nagydíjon - jelentették be szerdán a szervezők.
Scheidler Géza, a Magyar Atlétikai Szövetség (MASZ) sportszakmai igazgatója szerint a magyar sprinterek áttörést értek el a vasárnap véget ért glasgow-i fedett pályás világbajnokságon.
A hétvégén Nyíregyházán rendezik az 50. fedett pályás országos atlétikai bajnokságot, amelyen a világbajnoki csapatba kerülés is a cél.
Az idei oregoni világbajnokságon "maroknyi" versenyző, a müncheni Európa-bajnokságon viszont nagy csapat vesz részt a Magyar Atlétikai Szövetség tervei szerint.
Jamaicai, portugál és amerikai aranyérem született csütörtökön délelőtt a tokiói olimpia atlétikai versenyein.
A hétvégén rendezik az atlétikai csapat Európa-bajnokságot, amelynek harmadik vonalában a magyar együttes is harcba száll a feljutásért a bulgáriai Stara Zagorában.
A Nemzetközi Atlétikai Szövetség (WA) új felületet nyitott saját internetes oldalán a tokiói olimpia kvalifikációs versenyeinek nyomon követésére.
Szerző: Gabriella
itt:
Színes hírek
Az emberiség teljes megszállottja az ideális testalkat keresésének. Ez nem modern hóbort, legalább az ókori görögök óta jelen van. Egy érdekes fotósorozat mutatja be számunkra, hogy mennyire válto...