Németh Szilárd, a Magyar Birkózó Szövetség (MBSZ) elnöke hétfőn reggel köszöntötte a tokiói olimpiára kijutott, illetve az április Európa-bajnokságon érmet szerzett versenyzőket, akik közül az idei játékokra utolsóként kvótát szerzett Szőke Alexnek átadta a sikerért járó jutalmat.
Veréb István győzelemmel nyitott Szófiában a birkózók utolsó olimpiai kvalifikációs versenyén, melyen bejutott a legjobb 16 közé a szabadfogásúak 86 kilogrammos kategóriájában.
Mindkét szerdán érdekelt magyar női versenyző, Dénes Mercédesz és Németh Zsanett is az első mérkőzésén kikapott a varsói birkózó Európa-bajnokságon.
A szabadfogásúak 70 kilogrammos kategóriájában szereplő Antal Dániel elveszítette vigaszági mérkőzését, így búcsúzott a varsói birkózó Európa-bajnokságtól, melyen a 74 kilogrammban érdekelt Vida Csaba kikapott a legjobb 16 közé jutásért rendezett mérkőzésén.
A szabadfogásúak 70 kilogrammos kategóriájában szereplő Antal Dániel a papírformának megfelelően kikapott a negyeddöntőben, így már csak a vigaszági folytatásban reménykedhet a varsói birkózó Európa-bajnokságon.
A magyar női válogatott nyerte a pontversenyt a hagyományos Dan Kolov nemzetközi birkózó emlékversenyen a bulgáriai Plovdivban.
A Magyar Birkózó Szövetség (MBSZ) kijelölte az április 19-én rajtoló varsói Európa-bajnokságon szereplő csapatot, mely 17 főből áll.
Az elmúlt másfél évben extrém megpróbáltatásokon ment keresztül, és ebben az időszakban komoly holtpontokon is átesett Korpási Bálint, aki szombaton olimpiai kvótát szerzett a kötöttfogásúak 67 kilogrammos kategóriájában az európai birkózók BOK Csarnokban rendezett kvalifikációs versenyén.
A szabadfogásúak 74 kilogrammos súlycsoportjában szereplő Kuramagomedov Murad könnyed győzelemmel mutatkozott be csütörtökön az európai birkózók olimpiai kvalifikációs versenyén, a BOK Csarnokban.
Felemásan indult magyar szempontból az európai birkózók olimpiai kvalifikációs versenye a BOK Csarnokban.
Rendezték viszonyukat a szövetségi kapitánnyal és a magyar szövetséggel (MBSZ) azok a birkózók, akiket szeptemberben felfüggesztettek, így visszatérhettek a szabadfogású válogatotthoz és Ukrajnában már együtt készülnek társaikkal.
Életének 87. évében elhunyt Kruj Iván, a magyar birkózás meghatározó alakja, nemzetközi versenybíró és a szabadfogású válogatott egykori edzője, a sportág nemzetközi Hírességek Csarnokának a tagja.