Autókatalizátorokra szakosodott tolvajok ellen emeltek vádat Budapesten

Két férfi ellen emeltek vádat, aki Budapesten és Velencén parkoló gépkocsik katalizátorait vágta ki és lopta el - tájékoztatta a fővárosi főügyész pénteken az MTI-t.

Fürjes: háromezer milliárd forint extra támogatást javasol a kormány a fővárosnak

A kormány a Fővárosi Közfejlesztések Tanácsának csütörtöki ülésén azt javasolja, hogy a következő években az állami költségvetésből és uniós forrásokból háromezer milliárd forint extra támogatást kapjon Budapest a fejlesztésekre.

A Honvédkórházban történt emberölésről tudakozódik a Jobbik

A belügyminiszter magyarázatát követeli a Jobbik alelnöke a Honvédkórház Covid-osztályán történt emberölésről.

Kábítószer-kereskedelem gyanújával őrizetbe vettek három tápiószecsői férfit

Kábítószer-kereskedelem gyanújával a nagykátai nyomozók kedden őrizetbe vettek három tápiószecsői férfit - közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság csütörtökön az MTI-vel.

Közel ötvenmilliárd forintos Pécs idei költségvetése

A baranyai megyeszékhely költségvetését 49 milliárd 247 millió forint kiadási és bevételi főösszeggel fogadták el - derül ki az önkormányzat 2021. évi büdzséjével kapcsolatos, Pécs hivatalos internetes oldalán közzétett dokumentumokból.

"Mentőcsomagot" nyújt be a Jobbik

"Mentőcsomagot" nyújt be a Jobbik a magyar emberek és vállalkozások segítése érdekében - közölte az ellenzéki párt csütörtökön az MTI-vel.

Szakértő: büntetőjogi felelősség is terhelheti az erdőkertesi háziorvost

Büntetőjogi felelősség is terhelheti a koronavírus elleni oltás beadását megtagadó erdőkertesi háziorvost - mondta Futó Barnabás ügyvéd csütörtökön a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.

Milliókat szerzett hamis életbiztosításokkal egy budapesti nő

Csalás és magánokirat-hamisítás miatt folytatott eljárást a rendőrség egy budapesti nő ellen, aki két nyugdíjas férfi nevére összesen hét életbiztosítást kötött, és ezzel több millió forinthoz jutott - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság csütörtök reggel az MTI-vel.

Vádat emeltek egy férfi ellen, aki meg akarta ölni a szomszédját

A Pest Megyei Főügyészség emberölés kísérlete miatt emelt vádat egy férfi ellen, aki a kertszomszédját próbálta megölni.

Karácsony: idén is voltak zászlók a budapesti hidakon a nemzeti ünnepen

Ahogy minden évben, természetesen idén is lobogtak a nemzeti lobogók a budapesti hidakon március 15-én - reagált Karácsony Gergely főpolgármester csütörtökön a budapesti Fidesz Facebook-bejegyzésére.

Karácsony: a főváros továbbra is készen áll új oltópontok kialakítására

Továbbra is készen áll új oltópontok kialakítására a főváros más önkormányzatokkal együtt - közölte a főpolgármester szerdán Facebook-oldalán.

Meghalt az a nő, akit egy Covid-osztályon szurkált meg egy kínai férfi

Meghalt szerdán az a nő, akit szombaton egy fővárosi kórház Covid-osztályán sebészeti ollóval szurkált meg egy kínai férfi - erősített meg sajtóértesüléseket az MTI-nek a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) sajtóügyelete.