Balatoni Turizmus Szövetség: jelentős segítséget nyújtanak az ágazatnak a kormányzati támogatások

Jelentős segítséget jelentenek a turizmus-vendéglátásnak a kormányzati támogatások - mondta a Balatoni Turizmus Szövetség (BTSZ) elnöke.

Tehervagonokat fosztogató bűnbanda tagjait fogták el a rendőrök

Tehervagonokat fosztogató bűnbanda tagjait fogták el a rendőrök hétfőn Cegléden és Budapesten, összehangolt akcióban - közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság kedden a police.hu oldalon.

Vádat emeltek egy tamási férfi ellen, aki bántalmazta volt élettársát

Vádat emelt a Szekszárdi Járási Ügyészség egy tamási férfi ellen, aki fia segítségével megkötözte korábbi élettársát, és bántalmazta annak partnerét - közölte a Tolna Megyei Főügyészség kedden az MTI-vel.

Korrupció miatt vádat emeltek a NAV egyik volt vezetője ellen

A Központi Nyomozó Főügyészség többszörösen minősített hivatali vesztegetés elfogadásának bűntette és más bűncselekmény miatt vádat emelt a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) egyik korábbi igazgatóhelyettese és három társa ellen.

Vádat emeltek a Ráday utcai kollégium felgyújtása ügyében

Börtönbüntetést javasol az ügyészség a Ráday utcai kollégium felgyújtása ügyében; a két évvel ezelőtti tűzeset következtében egy ember meghalt.

LMP: a kormány durván átveri az időseket

Az LMP szerint a kormány durván átveri az időseket a minimálnyugdíj "bebetonozásával" és a járadék infláció alatti emelésével.

MSZP: biztosítani kell az önkormányzatok finanszírozását

Az önkormányzatok finanszírozásának biztosítását sürgette az MSZP országgyűlési képviselője hétfőn.

OKF: tavaly 30 halálos lakástűz volt dohányzás miatt

Tavaly 30 halálos lakástűz volt dohányzás miatt - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) hétfőn az MTI-vel.

Ötszáznál több határsértővel szemben intézkedtek a rendőrök a hosszú hétvégén

Ötszázhat határsértővel szemben intézkedtek a rendőrök és katonák csütörtöktől vasárnapig - tájékoztatta az Országos Rendőr-főkapitányság hétfőn az MTI-t.

Hat raklapnyi segélyszállítmányt küld a magyar katasztrófavédelem

Hat raklapnyi segélyszállítmányt indított a magyar katasztrófavédelem Horvátországba a földrengés okozta helyzet kezelésére - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szerdán az MTI-vel.

Nem emelkednek jövőre a balatoni horgászjegyárak

Idén kevesebb balatoni horgászjegyet értékesítettek, mint tavaly, jövőre nem emelkedik a területi engedélyek ára - közölte Nagy Gábor, a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit (BHN) Zrt. horgászati ágazatvezetője az MTI-vel szerdán.

Fővárosi Fidesz: nehéz év volt 2020 a koronavírus-járvány és a budapestieket a hatalom eszközének tekintő főpolgármester miatt

Nehéz év volt 2020, nemcsak a koronavírus-járvány egészségügyi és gazdasági hatása miatt, hanem a valóságtól elrugaszkodó, a budapestieket egyre gátlástalanabbul a hatalom eszközének tekintő Karácsony Gergely főpolgármester és fővárosi kollégái miatt is.