Vádat emeltek egy fénymásolószalonban hamis bankjegyeket gyártató férfival szemben

Vádat emelt az ügyészség egy szegedi férfival szemben, aki tavaly év végén egy fénymásolószalonban készíttetett hamis euró és forint bankjegyeket, majd azokkal több helyen is fizetett - tájékoztatta a Csongrád Megyei Főügyészség szóvivője szerdán az MTI-t.

Szijjártó: két nap alatt több millió egészségügyi felszerelés érkezett Kínából

Két nap alatt 595 lélegeztetőgép, 4 millió 200 ezer maszk, valamint 2 millió 900 ezer kesztyű érkezett Magyarországra Kínából - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán, a kormányülés előtt az MTI-vel.

Kábítószer-kereskedőket fogtak el egy nagyszabású rendőrségi akció keretében

Új pszichoaktív szerekkel kereskedőket fogtak el egy nagyszabású rendőrségi akció keretében Borsod-Abaúj-Zemplén, Heves, Jász-Nagykun-Szolnok és Pest megyében, 23 embert előállítottak, a gyanúsítottak száma jelenleg 21 - közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság szerdán a rendőrség honlapján.

Vidéki nagyvárosokban oszt szájmaszkot a Magyar Református Szeretetszolgálat

Budapest után keddtől Debrecenben, Szegeden és Nyíregyházán is szájmaszkokat oszt a Magyar Református Szeretetszolgálat a tömegközlekedőknek - közölte a szeretetszolgálat kedden az MTI-vel.

Felmentette a BKK vezérigazgatóját a főpolgármester

Felmentette Varga Ivettet, a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) vezérigazgatóját kedden Karácsony Gergely főpolgármester, és megbízott vezérigazgatónak nevezte ki Fendrik Lászlót, a társaság jelenlegi vezérigazgató-helyettesét - közölte a Főpolgármesteri Hivatal az MTI-vel.

A Mi Hazánk Szibériába küldené a nők gyilkosait

A Mi Hazánk Mozgalom a "gendersoviniszta" isztambuli egyezmény elfogadása helyett szibériai börtönökbe küldené a nők és a gyermekek gyilkosait - jelentette ki a párt elnökhelyettese kedden sajtótájékoztatón Budapesten.

Kórházi dolgozókat utasítgatott és fenyegetetett egy férfi, az ügyészség vádat emelt ellene

Közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntette miatt emeltek vádat egy férfi ellen, aki egészségügyi dolgozókat utasítgatott és fenyegetett Veszprém megye egyik kórházában.

Alkalmi bélyeget bocsátanak ki az OMSZ alapításának 150. évfordulójára

A Magyar Posta alkalmi bélyeg kibocsátásával köszönti az Országos Meteorológiai Szolgálat alapításának 150. évfordulóját.

Ötven cégből álló számlagyárat számolt fel a NAV

Ötven cégből álló, másfél milliárd forint költségvetési kárt okozó számlagyárat számolt fel a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) - közölték kedden az MTI-vel.

Csepeli polgármester: Karácsony antidemokratikusan akart Csepel belvárosában hajléktalanszállót nyitni

Csepel polgármestere, Borbély Lénárd (Fidesz-KDNP) megengedhetetlennek tartja, hogy Karácsony Gergely főpolgármester antidemokratikus módon, titokban, a csepeli önkormányzat megkerülésével akart a kerület belvárosában hajléktalanszállót létrehozni.

LMP: a kormány tájékoztassa a településvezetőket!

Az LMP frakcióvezetője felszólítja a kormányt, hogy a nemrég megkezdett tömeges koronavírus-tesztelés pontos adatait adja át az érintett települések vezetőinek és a védekezésben részt vevő szerveknek.

KDNP: káros lenne a magyar társadalomra az isztambuli egyezmény ratifikálása

Az isztambuli egyezményben olyan, "ideológiailag terhelt pontok" található , amelyek kötelezővé tétele káros lenne a magyar társadalomra, ellentétes lenne a magyar alaptörvénnyel és a józan ésszel.