A törvényszékek elnökeivel és az OBH elnökével egyeztetett az igazságügyi miniszter

A törvényszékek elnökeivel és Senyei György Barnával, az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnökével egyeztetett az igazságügyi miniszter.

Meteorológia: ismét fagyos volt a hajnal

Ismét fagyos volt a hajnal: a csillagászati ősz második napján három meteorológiai állomáson is 0 Celsius-fok alá csökkent a hőmérséklet kétméteres magasságban - írta a HungaroMet Zrt. Facebook-oldalán csütörtökön.

Sírrablók ellen emeltek vádat Nógrádban

Vádat emelt az ügyészség két 33 éves férfi ellen, akik megrongáltak egy sírboltot azzal a céllal, hogy ékszereket és pénzt lopjanak el belőle - közölte az MTI-vel a Nógrád Vármegyei Főügyészség csütörtökön.
BRFK: albérletben felejtette a drogot egy díler

BRFK: albérletben felejtette a drogot egy díler

Albérletben felejtett több mint egy kilogramm kábítószert egy 22 éves férfi, akit kábítószer-kereskedelem és kábítószer birtoklása miatt gyanúsítottként hallgattak ki, majd őrizetbe vettek - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság csütörtökön a Facebook-oldalán.

ORFK: csaknem négy hónap alatt 288 rendőr szerelt le, 434-en térnének vissza

Csaknem négy hónap alatt 288 rendőr szerelt le, míg 434 volt rendőr adott be visszavételi kérelmet - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) csütörtökön a police.hu oldalon.
Fegyveresen rabolt

Fegyveresen rabolt

A Nógrád megyei nyomozók őrizetbe vették azt a 26 éves férfit, aki Salgótarjánban rabolt ki egy fiatalembert.

Elfogtak egy körözött embercsempészt a rendőrök

Elfogtak egy körözött embercsempészt a Celldömölki Rendőrfőkapitányság rendőrei szerda délelőtt, az egyiptomi férfi nyolc határsértőt szállított - közölte a Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányság a police.hu oldalon.

Az Alapjogokért Központ azt ígéri, hogy együttműködik a hatóságokkal

Együttműködést ígért a hatóságokkal az Alapjogokért Központ szerdai Facebook-bejegyzésében, miután a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) házkutatást tartott Budakeszi úti székhelyén szerdán.

December 24. munkaszüneti nappá nyilvánítását kezdeményezték tiszás képviselők

December 24. munkaszüneti nappá nyilvánítását kezdeményezték tiszás képviselők.

Motorral száguldozó kiskorú miatt indult rendőrségi eljárás Zalaegerszegen

Kiskorú veszélyeztetése miatt indult nyomozás egy életkora miatt még nem büntethető fiú miatt, aki hónapok óta jogosítvány nélkül, számtalan szabályt megsértve száguldozik Zalaegerszegen.

Honvédelmi államtitkár: Magyarország elkötelezett az euroatlanti közösség mellett

Magyarország kezdeményező, elkötelezett és konstruktív szövetségesként kíván részt venni az euroatlanti közösségben, a magyar érdekeket szem előtt tartva egy erős és ellenálló Európáért kíván dolgozni - jelentette ki a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára.

Ég egy ház az Angyali-szigeten, csónakkal mentek a helyszínre a tűzoltók

Kigyulladt egy hétvégi ház a Ráckevei-Duna-ágon lévő Angyali-szigeten, a lángok veszélyeztetik a közeli épületeket is; a tűzoltók csónakkal érkeztek a szigetre, ahol megkezdték az oltást - közölte a katasztrófavédelem szerdán az MTI-vel.