Az MSZP az állami gázszolgáltató számlázási gyakorlatának átalakítását kezdeményezi

Az állami gázszolgáltató igazságos, tisztességes és méltányos számlázási gyakorlatának kialakítását kezdeményezte az MSZP frakcióvezetője hétfőn.

Vádat emeltek két nő ellen, akik egy somogyi plébánia pénzének kicsalásában segédkeztek

Pénzmosás bűntette miatt vádat emelt a Kaposvári Járási Ügyészség két nyírségi nő ellen, akik egy somogyi plébánia pénzének kicsalásában segédkeztek - közölte a Somogy Vármegyei Főügyészség hétfőn az MTI-vel.

KSH: novemberben 6780 gyermek született és 10 351 ember halt meg

Az előzetes adatok szerint 2023 novemberében 6780 gyermek született, és 10 351 ember halt meg. 2022 novemberéhez képest a születések száma 6,9, a halálozásoké 5,6, a házasságkötéseké pedig 2,2 százalékkal csökkent.

Postán küldött vásárlóinak dizájnerdrogokat egy férfi

Postán küldött vásárlóinak dizájnerdrogokat egy férfi, akit a napokban egy XI. kerületi postahivatal előtt fogtak el - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) hétfőn a rendőrség honlapján.

Az előzési tilalmat megszegő kamionosokkal szemben intézkedett a rendőrség Somogyban

Rendőrök tizennégy szabálysértővel szemben intézkedtek az M7-es autópálya somogyi szakaszán a nehéztehergépkocsik előzési tilalmának érvényre juttatására és a követési távolság betartására irányuló csütörtöki ellenőrzésen - közölte a Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság pénteken a police.hu-n.

ORFK: ismét a rendőrség nevében írt hamis e-mailek terjednek

Ismét a rendőrség nevében írt hamis, adathalász e-mailek terjednek - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) Kommunikációs Szolgálata pénteken a rendőrség honlapján.

LMP: azonnali cselekvésre van szükség a recski bánya ügyében!

Azonnali cselekvést sürget a recski bánya ügyében az LMP.

MCC: megkezdődik az egykori Munkásőrség épületeinek bontása

Megkezdődik az egykori Munkásőrség épületeinek bontása, helyükre a Mathias Corvinus Collegium (MCC) új, budapesti központjául szolgáló oktatási épületegyüttest hoznak létre.

Több mint 11 milliárd forintos katasztrófavédelmi fejlesztést adott át Rétvári Bence

Hetvenkét új, összesen 11,5 milliárd forint értékű járművet és egyéb eszközöket adott át a vármegyei katasztrófavédelmi igazgatóságoknak, illetve önkéntes tűzoltó egységeknek a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára pénteken Budapesten, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság központjában.

Mi Hazánk: ne vegyék fel Ukrajnát az EU-ba!

A Mi Hazánk szerint, bár "Ukrajna még nem is tagja az Európai Uniónak (EU), de máris kikezdte a gazdaságot", a párt ezért ellenzi az ország uniós csatlakozását - jelentette ki Dócs Dávid, a párt országgyűlési képviselője pénteken.

MSZP: olyan országot kell teremteni, ahol jó nőnek lenni

A szabad, esélyteremtő Magyarország megteremtéséről, egy olyan ország víziójáról beszélt pénteken az MSZP frakcióvezető-helyettese, ahol jó nőnek lenni.

Két embert próbált meggyilkolni egy férfi Hódmezővásárhelyen

Két embert próbált meggyilkolni a megalapozott gyanú szerint egy férfi csütörtökre virradóra egy hódmezővásárhelyi tanyán, mindketten életveszélyes sérüléseket szenvedtek - tájékoztatta a Csongrád-Csanád Vármegyei Főügyészség szóvivője pénteken az MTI-t.