Támogatja a magyar püspöki konferencia az izmiri Szent Polikárp-templom újjáépítését

Negyvenezer euróval támogatja a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) az izmiri Szent Polikárp-templom újjáépítését Törökországban - erről is döntött a testület téli rendes ülésén.

A Total olajipari cég aláírta a 100 millió eurós hozzájárulását az újjáépítéshez

A Total olajipari cég alapítványa aláírta a megállapodást csütörtökön a francia örökségvédelmi alapítvánnyal (FDP) arról, hogy 100 millió euróval (33,2 milliárd forinttal) járul hozzá a tűzvész sújtotta párizsi Notre-Dame-székesegyház újjáépítéséhez.

Szijjártó: Magyarország kész segíteni az újjáépítésben

Magyarország a lehetőségeihez mérten mindig támogatja a bajba jutott keresztény közösségeket, ezért természetes, hogy a Notre-Dame újjáépítésében is hajlandó részt venni - mondta a külgazdasági és külügyminiszter kedden Budapesten újságíróknak.

Bankkölcsönből építik újjá a marosvásárhelyi repülőtér kifutópályáját

Bankkölcsönből építik újjá a marosvásárhelyi Transilvania repülőtér kifutópályáját.
Elkészítették a 3-as metró első felújított szerelvényét

Elkészítették a 3-as metró első felújított szerelvényét

Új hangulata lesz a 3-as metrónak az elkövetkezendő néhány évtizedben. Az átadó ünnepségen Magyarország moszkvai nagykövete is jelen volt. A régi orosz metrók karosszériája gyakorlatilag újjá lett ép...
Pozsgay Imre: Magyarország tartalékai a vidékben vannak

Pozsgay Imre: Magyarország tartalékai a vidékben vannak

Magyarország jelenlegi állapotában bizonyos területeken újjáépítésre szorul, az újjáépítés tartalékai pedig a vidékben vannak - mondta Pozsgay Imre egyetemi tanár, volt államminiszter az MTI-nek.Pozsg...
Ukrán válság - Az európai üzleti körök szerint béke és reformprogram kell az újjáépítéshez

Ukrán válság - Az európai üzleti körök szerint béke és reformprogram kell az újjáépítéshez

A béke megteremtése mellett a kijevi kormányzat hiteles reformprogramjára is szükség van ahhoz, hogy Ukrajna visszanyerje a befektetők bizalmát, és megindulhasson az ország újjáépítése - hangoztatta J...
Ukrán válság - Szijjártó: ha betartják a minszki megállapodást, gondolkodni kell Európa és Oroszország együttműködésének újraépítésén

Ukrán válság - Szijjártó: ha betartják a minszki megállapodást, gondolkodni kell Európa és Oroszország együttműködésének újraépítésén

Ha mindenki betartja a kelet-ukrajnai tűzszünetről szóló minszki megállapodásokat, akkor el kell gondolkodni azon, miként lehet újraépíteni Európa és Oroszország együttműködését - mondta Szijjártó Pét...
A vörösiszap adományok egy része MÉG a bankban van!

A vörösiszap adományok egy része MÉG a bankban van!

Közel 1,1 milliárd forint fekszik a Magyar Kármentő Alap (MKA) bankszámlaszámán, amelyet a vörösiszap károsultjai részére hoztak létre. A 10 halálos áldozatot követelő történelmi szintű, országos tra...
5,5 millió euróra becsülték fel La Gomerán a tűz utáni ingatlankárokat

5,5 millió euróra becsülték fel La Gomerán a tűz utáni ingatlankárokat

“A tűz kegyetlen tud lenni, de nem azért mert otthon nélkül hagy, hanem azért, mert az emlékeket is felégeti.”- Carolina, az egyik helyi nyilatkozata. Valle Gran Rey településen ő csak egy, a több sz...