Pozsgay Imre: Magyarország tartalékai a vidékben vannak

Magyarország jelenlegi állapotában bizonyos területeken újjáépítésre szorul, az újjáépítés tartalékai pedig a vidékben vannak - mondta Pozsgay Imre egyetemi tanár, volt államminiszter az MTI-nek.Pozsgay ImrePozsgay Imre ismertetése szerint az Értelmiségiek a vidékért címmel Csoóri Sándor, Nikházy Gábor és általa közzétett felhívás lényege, hogy közös gondolkodásra és cselekvésre szólítsák fel a hazája iránt elkötelezett magyar értelmiséget.

Pozsgay Imre kiemelte: Magyarország tartalékait "a vidéken veszteglő jó képességű emberek sokaságában látják, valamint a magyar földben, amelyben még a mostani termelési viszonyok mellett is óriási kihasználatlan lehetőségek vannak".

Széchenyi Istvánt idézte, aki szerint két szuverén embertípus nőtt ki a történelem során Magyarországon, a magyar arisztokrata és a magyar paraszt, aki szuverén módon és saját elhatározása szerint tudja környezetét alakítani.
"Nagy luxusnak" nevezte, hogy egy ilyen kis, 93 ezer négyzetkilométeres országban, mint Magyarország, ekkora szakadékok vannak a régiók között. Ebből a helyzetből azonban nem úgy kell kilépni, "hogy lerontjuk azok életszínvonalát, akiknek jól megy, hanem úgy, hogy fölemeljük azokat, akik lemaradtak - figyelmeztetett.

"A hagyományban és az iskolában kell gondolkodnunk" - hangsúlyozta, hozzátéve, hogy bár az urbanizáció és a kényelmi berendezések meghonosítása a falvakban "rontott ezen a hagyományon", a magyar falu még ma is óriási tartalékokkal rendelkezik.

A mostani felhívás utáni következő lépés elmondása szerint a budai Várban, a Magyarság Házában ősszel tartandó összejövetel lesz, amelyen a felhívás három aláírója és az általuk meghívott értelmiségiek vitatnák meg a szükséges lépéseket, majd ezt követné a konkrét cselekvési terv kidolgozása.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Idős nőt támadtak meg Tatabányán – hamar kézre kerültek

Idős nőt támadtak meg Tatabányán – hamar kézre kerültek

Rablás miatt indult eljárás egy férfi és egy nő ellen, akik április 22-én délelőtt egy nem zárt kapun és ajtón egy helyi családi házba engedély nélkül jutottak be.

Sör és mézes barack

Sör és mézes barack

Két férfi rabolt ki egy padon ülő embert Pécsett, a zsákmányt mindjárt el is költötték egy közeli dohányboltban.

Hátulról támadt a 96 éves áldozatra

Hátulról támadt a 96 éves áldozatra

Két órán belül elfogták a kecskeméti nyomozók a rablót, akit őrizetbe vettek és kezdeményezték letartóztatását.

ORFK: pénteken szünetel az ügyfélfogadás a rendőrkapitányságokon

ORFK: pénteken szünetel az ügyfélfogadás a rendőrkapitányságokon

Pénteken szünetel az ügyfélfogadás a rendőrkapitányságokon a rendőrség napja alkalmából - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) Kommunikációs Szolgálata szerdán a police.hu oldalon.

Váratlan vendég

Váratlan vendég

Gyors vagyonszerzés reményében budai ingatlanokba surrant be egy férfi, a fővárosi rendőrök elfogták.

Öngyilkosságban közreműködés miatt emeltek vádat egy férfi ellen Siklósón

Öngyilkosságban közreműködés miatt emeltek vádat egy férfi ellen Siklósón

Vádat emelt a Siklósi Járási Ügyészsg egy helyi férfi ellen, aki az interneten bátorított öngyilkosság elkövetésére egy Németországban élő férfit - közölte a Baranya Vármegyei Főügyészség kedden az MTI-vel.

Sosem volt jogsija, de szeretett autózni

Sosem volt jogsija, de szeretett autózni

A salgótarjáni rendőrök őrizetbe vették azt a 20 éves férfit, aki áprilisban négy autót ellopott és további kettőt feltört.

Állatkínzás gyanúja nyomán kiskorú veszélyeztetése is felmerült

Állatkínzás gyanúja nyomán kiskorú veszélyeztetése is felmerült

A Budapesti Rendőr-főkapitányság XIV. Kerületi Rendőrkapitánysága kiskorú veszélyeztetése bűntett gyanúja miatt folytat eljárást egy 23 éves budapesti nővel szemben.

Nem az ő napja volt…

Nem az ő napja volt…

Lopott bankkártyával próbált fizetni egy 25 éves férfi Kecskeméten, de a tranzakció nem sikerült.

Életmentő fényjelzéseket adott le egy kutya Sopronban

Életmentő fényjelzéseket adott le egy kutya Sopronban

Életmentő fényjelzéseket adott le egy kutya Sopronban - tudatta a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság csütörtökön a police.hu oldalon.

http://ujhazak.com