Közbeszerzési Hatóság: októberben lesz az idei Közbeszerzési Expó

A Közbeszerzési Hatóság október 19-én ismét megrendezi Közbeszerzési Expó nevű átfogó szakmai rendezvényét a közbeszerzési piac legfontosabb szereplői számára.

Bősz Anett: a bérfeszültségek szétfeszítik az idősotthonokat

Nem maradhat annyiban, hogy a bérfeszültségek szétfeszítsék az idősotthonokat - jelentette ki a DK humán területekért felelős főpolgármester-helyettese szerdán a Fővárosi Közgyűlés ülését megelőzően tartott sajtótájékoztatóján.

Horváth Csaba: vegye ki a kormány a kezét az önkormányzatok zsebéből!

Itt lenne az ideje annak, hogy a kormány "kivegye az önkormányzatok zsebéből a kezét" - fogalmazott az MSZP fővárosi frakciójának vezetője szerdán a Fővárosi Közgyűlés ülését megelőző sajtótájékoztatóján.

Alapjogokért Központ: a magyarok háromnegyede kiáll az ország keresztény kultúrája mellett

A választókorú magyarok 75 százaléka szerint Magyarország kultúrája és hagyományai alapján is keresztény nemzet, sőt 86 százalékuk - követve ezeket a hagyományokat - meg is van keresztelve - derül ki az Alapjogokért Központ legfrissebb közvélemény-kutatásából.

Zárjegy nélküli cigarettát, drogot és befektetési aranyat találtak a rendőrök egy férfinál Vecsésen

Több millió forintnyi zárjegy nélküli cigarettát, befektetési aranyat és kábítószergyanús növényi anyagot találtak egy férfinál Vecsésen a rendőrök - közölte a Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság szerdán a police.hu oldalon.

KSH: nő a 30 év alattiak körében a gyermekesek aránya, de öregszik a társadalom

A 2022-es népszámlálás adatai szerint nő a 30 év alattiak körében a házasságkötések száma és a gyermekesek aránya, viszont emellett folyamatosan öregszik a társadalom - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) elnöke kedden, a végleges adatokat ismertető budapesti sajtótájékoztatón.

Öt év 6 hónap fogházra ítélték a Viking Sigyn kapitányát (2. rész)

Vízi közlekedés halálos tömegszerencsétlenséget okozó gondatlan veszélyeztetésének vétsége miatt első fokon 5 év 6 hónap fogházban letöltendő szabadságvesztésre ítélte a Pesti Központi Kerületi Bíróság Jurij C.-t, a Hableány katasztrófáját okozó Viking Sigyn kapitányát kedden Budapesten.

LMP: Magyarországot nem a Fidesz-KDNP kormányozza, hanem a multik

Az LMP frakcióvezető-helyettese szerint mára egyértelművé vált, hogy Magyarországot nem a Fidesz-KDNP kormányozza, a meghatározó döntések multinacionális vállalatok irodáiban születnek.

Magyarország 75 éves UNESCO-tagságáról emlékeztek meg Budapesten

Megemlékezést tartott az UNESCO Magyar Nemzeti Bizottsága kedden Budapesten arról, hogy Magyarország 75 éve csatlakozott a világszervezethez.

Szijjártó Péter: a Szövetséggel való megállapodás alapján a kormány folytatja a felvidéki magyar közösséget támogató programjait

A kormány ezentúl is folytatni fogja a felvidéki magyarság támogatása szempontjából kulcsfontosságú programjait a Szövetség nevű szlovákiai magyar párt kérésére, de ezek sikeréhez fontos a parlamenti képviselet megléte is, ezért lényeges az is, hogy minden magyar elmenjen szavazni hétvégén.

Jogerősen életfogytig tartó szabadságvesztést kapott egy többszörös visszaeső erőszakos férfi

Emberölés bűntettének kísérlete miatt jogerősen életfogytig tartó fegyházbüntetésre ítélt a másodfokon eljáró Győri Ítélőtábla egy többszörösen visszaesőnek minősülő férfit, aki ollóval támadott meg egy embert - közölte a Győri Fellebbviteli Főügyészség kedden az MTI-vel.

Demencia-akciótervet terjeszt a kormány elé a Kulturális és Innovációs Minisztérium

Demencia-akciótervet terjeszt a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) a kormány elé - jelentette be a közelgő idősek világnapja alkalmából Hornung Ágnes családokért felelős államtitkár kedden a Normafa Park Látogatóközpontban.