Navracsics Tibor: tárgyszerű beszélgetést folytattunk az EP költségvetési ellenőrző bizottságának delegációjával

Tárgyszerű és a kölcsönös megértésre törekvő beszélgetésnek nevezte Navracsics Tibor területfejlesztési miniszter az Európai Parlament költségvetési ellenőrző bizottságának delegációjával folytatott szerdai tárgyalását újságíróknak nyilatkozva.

Az MSZP helyi népszavazásokhoz kötné az akkumulátorgyárak létesítését

Az MSZP azt javasolja, hogy a települések határától számított 12 kilométeren belül csak akkor lehessen akkumulátorgyárat építeni vagy bővíteni, ha azt népszavazáson jóváhagyták a helyiek - közölte az ellenzéki párt frakcióvezetője szerdán Budapesten egy háttérbeszélgetésen.

Párbeszéd: felül kell vizsgálni az ország mesterséges intelligencia stratégiáját!

A Párbeszéd azt javasolja, hogy a kormány vizsgálja felül Magyarország mesterséges intelligencia stratégiáját.

Drogkereskedőt fogott el a rendőrség a fővárosban

A zuglói rendőrök őrizetbe vettek egy férfit, aki a gyanú szerint kábítószert árult XIV. kerületi lakásán - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) szerdán a police.hu-n.

Az olasz miniszterelnökkel találkozott Novák Katalin

Olaszország miniszterelnökével, Giorgia Melonival folytatott "baráti beszélgetést" Novák Katalin köztársasági elnök Reykjavíkban - írta az államfő szerdán a Facebook-oldalán.

Menczer Tamás: már 35 utas Magyarországon van

A Szlovákiában balesetet szenvedett magyar autóbusz utasai közül már 35-en Magyarországon vannak, a szlovák kórházakban még 23 utast kezelnek - közölte a Külgazdasági és Külügyminisztérium kétoldalú kapcsolatokért felelős államtitkára keddi budapesti sajtótájékoztatóján.

DK: az orbáni infláció megfojtja a magyar gazdaságot

Az "orbáni infláció" megfojtja a magyar gazdaságot, tönkreteszi a magyar embereket és családokat - mondta a Demokratikus Koalíció szóvivője keddi, online sajtótájékoztatóján.

Két embert gyanúsítanak a balatonfüredi építkezésen lezuhant munkás ügyében

Foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés gyanúja miatt hallgatták ki az építési vállalkozót és az építésvezetőt a balatonfüredi építkezésen megsérült munkás ügyében - közölte a Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság kedden a rendőrség honlapján.

Párbeszéd: szakítani kell a folyamatos növekedés hajszolásával

Szakítani kell a folyamatos növekedés hajszolásával, mert egy véges világban nem lehet végtelenül növekedni - erről a Párbeszéd társelnöke beszélt egy keddi, online közvetített sajtótájékoztatón.

Nőket fenyegetett és kényszerített prostitúcióra egy férfi Nógrádban

Nőket kényszerített prostitúcióra egy férfi Nógrádban; az emberkereskedelemmel, kényszermunkával és kényszerítéssel gyanúsított büntetett előéletű férfit letartóztatták - közölte az MTI-vel kedden a Nógrád Vármegyei Főügyészség.

Letöltendő szabadságvesztésre ítéltek csúszópénzt elfogadó vezető hivatalnokokat

Az első fokú ítéletet súlyosítva három év végrehajtandó szabadságvesztésre ítélt és három évre eltiltott a közügyektől a Fővárosi Ítélőtábla két járási hivatali vezetőt, akik csúszópénzt fogadtak el egy földhivatali eljárás befolyásolásáért.

Gázolaj elsikkasztása miatt vádat emeltek egy teherautósofőr ellen

Több mint 5 millió forint értékben sikkasztott el gázolajat egy teherautósofőr az ügyészség szerint, ezért vádat emeltek ellene - tájékoztatta a Somogy Vármegyei Főügyészség kedden az MTI-t.