Fidelitas: mit várt a dollárbaloldaltól Soros György a pénzéért cserébe?

A Fidelitas arra vár választ a "dollárbaloldaltól", hogy mit kért cserébe Soros György azért, hogy kétmilliárd forinttal támogatta a kampányukat - közölte a Fidelitas elnöke.

Polt Péter benyújtotta az ügyészség tevékenységéről szóló parlamenti beszámolóját

Harmadára csökkent a regisztrált bűncselekmények száma az elmúlt évtizedben Magyarországon, a magyar ügyészség kapcsolatai jók az Európai Ügyészséggel - írta a legfőbb ügyész az ügyészi szervezet tavalyi tevékenységéről szóló, a parlamentnek benyújtott beszámolójában.

LMP: a fideszes többség leszavazta Orbán Viktor kezdeményezését

Bár nemrég Orbán Viktor miniszterelnök javasolta, hogy az Országgyűlés vitassa meg a szélenergia hasznosításának kérdését, a gazdasági bizottság mégis leszavazta az LMP erről szóló előterjesztését - mondta keddi sajtótájékoztatóján a párt országgyűlési képviselője.

MSZP: csődkormányzást folytat a Fidesz

Csődkormányzással vádolta a Fideszt kedden az MSZP társelnöke, frakcióvezetője, aki azt is kifogásolta, hogy a kormánypártok leszavazták a szocialisták rezsistopra vonatkozó javaslatcsomagját.

Beneda: erős családokból épülhet erős nemzet

A kormány igyekszik a lehetőségeihez képest minden támogatást megadni a családoknak, hiszen erős családokból épülhet erős nemzet - mondta a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) családügyekért felelős helyettes államtitkára.

Szijjártó: a mostani helyzetben felértékelődik az együttműködés a szomszédos országokkal

A jelenlegi válsághelyzetben még inkább felértékelődik a kiszámítható, kölcsönös tiszteleten alapuló együttműködés a szomszédos országokkal, így a magyar-szlovén kapcsolatok is rendkívül előnyösek mindkét fél számára - közölte kedden Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.

Börtönbüntetésre ítélte a bíróság azt a férfit, aki agyonverte a kutyáját

Állatkínzás bűntette miatt egy év két hónap börtönben végrehajtandó szabadságvesztésre ítélte a Berettyóújfalui Járásbíróság nem jogerősen azt a férfit, aki agyonverte a kutyáját egy hajdú-bihari településen - tájékoztatta a Debreceni Törvényszék szóvivője kedden az MTI-t

Az egyesületi törvény módosítását kezdeményezte a Jobbik

Az egyesületi törvény módosítását kezdeményezte egy jobbikos képviselő annak érdekében, hogy hazai civil szervezeteken keresztül ne lehessen külföldi pénzeket magyarországi választási kampányokban támogatásra fordítani.

Holtan találtak egy házaspárra révfülöpi otthonukban

Holtan találtak egy házaspárra révfülöpi otthonukban - közölte a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság kedden a police.hu oldalon.

OS: A Kormányzati Tájékoztatási Központ közleménye

Lezárult az idei Magyarország 365 fotópályázat, és új rekordot döntött.

Orbán: a békéhez Oroszországnak és az Egyesült Államoknak kell tárgyalnia

Az ukrajnai háborúban a tűzszünetnek nem Ukrajna és Oroszország között kell létrejönnie, hanem az Egyesült Államok és Oroszország között, a hatalmi realitások alapján az amerikaiakkal kell tárgyalni - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök.

Orbán: Magyarország békepárti

Magyarország a béketáborhoz tartozik, "az azonnali tűzszünet és az azonnali béketárgyalások híve vagyok" - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök kedden Berlinben a Cicero közéleti folyóirat és a Berliner Zeitung című napilap rendezvényén.