A Párbeszéd felelős erdőgazdálkodást kér a kormánytól

A Párbeszéd felszólítja a kormányt, hogy felelős módon gazdálkodjon az erdőkkel, fák kivágása helyett pedig támogassa a megújuló energiaforrásokat.

DK: Orbán miatt van válságban Magyarország

A Demokratikus Koalíció (DK) szerint 20 százalék felett tetőzhet az infláció az év végén, a gazdasági válságért pedig Orbán Viktor miniszterelnök a felelős.

Kiforgattak vagyonából és fogva tartottak egy idős asszonyt Siklóson

Kiforgatott vagyonából és csaknem három évig fogva tartott egy 77 éves nőt három ember - egy házaspár és az ismerősük - Siklóson, emiatt vádat emelt ellenük a Siklósi Járási Ügyészség.

Rétvári: a határvadászok nagyon fontos missziót vállaltak

A határvadászok nagyon fontos missziót vállaltak, mert a biztonság és a rend minden szabadság és fejlődés alapja, ezt fogják szolgálni határaink megvédésével - hangoztatta a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára kedden Szegeden.

Kegytárgyakat loptak el egy budakalászi templomból

Kegytárgyakat lopott el egy budakalászi templomból egy 28 éves munkanélküli férfi, a szentendrei rendőrök egy napon belül elfogták - közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság kedden a police.hu oldalon.

Ujhelyi: a magyar kormány hamiskártyás és hazudik az uniós források ügyében

Újabb levél bizonyítja, hogy a magyar kormány "hamiskártyás és hazudik vagy teljesen impotens", esetleg mindkettő, ugyanis hivatalosan nem is igényelte az uniós helyreállítási alap hitelcsomagjának forrásait - mondta Ujhelyi István, az MSZP EP-képviselője keddi online sajtótájékoztatóján.

Hattonnányi, zsályának álcázott drog szállítmányozása miatt fogtak el egy ír férfit

Több mint hatezer kilogramm kábítószer - zsályának álcázott khat - szállításával gyanúsított ír férfit fogtak el külföldön és hoztak Magyarországra.

Fidesz: Gyurcsányék csak becsapni tudják az embereket

Gyurcsányéknak a vérükben van a magyar emberek becsapása: ezt tették kormányzásuk alatt és ezt teszik most is - reagált a Fidesz az MTI-hez eljuttatott közleményében a Demokratikus Koalíció hétfői sajtótájékoztatójára.

Karácsony: közgyűlési jóváhagyás kell az októbertől tervezett rezsitámogatáshoz

Októbertől igényelhetik a rezsitámogatást a rászorulók, ha a Fővárosi Közgyűlés szerdai ülésén támogatja az erről szóló előterjesztést - mondta a főpolgármester hétfőn Budapesten a közmédiának.

LMP: meddig "tiltja" még a kormány a szélenergia-termelést?

Az LMP választ vár arra a technológiai és ipari minisztertől, marad-e a szélenergia-termelés "tiltása".

Pert nyert az ügyészség egy lakópark építtetője ellen

Pert nyert az ügyészség egy közérdekű perben, amelyet egy évek óta át nem adott budapesti lakópark építtetője ellen indított a lakásvásárlók érdekében, mivel a cég az adásvételi szerződésekben tisztességtelen feltételeket alkalmazott - közölte az eljárást indító Pest Megyei Főügyészség az MTI-vel hé

Tizennyolc településen és hét budapesti kerületben gyérítik a szúnyogokat a héten

A héten Budapesten a III., a IV., a XI., a XIV., a XXI., a XXII. és a XXIII. kerületben, tizenhét Békés megyei településen és Jász-Nagykun-Szolnok megyében, Mezőtúron végeznek a szakemberek szúnyoggyérítést.