Letartóztatták a férfit, aki el akarta ütni a vele szemben intézkedő rendőröket

A Szegedi Regionális Nyomozó Ügyészség hivatalos személy elleni erőszak bűntette és más bűncselekmények miatt folytat nyomozást egy férfi ellen, aki el akarta ütni a vele szemben intézkedő rendőröket.

Megöltek egy nőt Döbröközön

Megöltek egy 57 éves nőt Döbröközön, a bűncselekménnyel egy 54 éves helyi lakost gyanúsítanak, akit őrizetbe vettek - közölte a Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság kedden a rendőrség honlapján.
Légfegyverrel fenyegette a gyerekeket

Légfegyverrel fenyegette a gyerekeket

Az 56 éves férfit az zavarta, hogy a szomszédjában hangosan játszanak a gyerekek Debrecenben.

Több hektáron ég a nádas és száraz fű Várpalotánál

Több hektáron ég a nádas és száraz fű Várpalota és Nádasdladány között - közölte a Veszprém Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője kedden az MTI-vel.

Gyermekeket ábrázoló pornográf felvételek tárolása miatt ítéltek el egy férfit Borsodban

Felfüggesztett szabadságvesztésre és egymillió forint pénzbüntetésre ítélt a Miskolci Járásbíróság egy férfit, aki 2023-ban több mint ezer, gyermekek szexuális kizsákmányolását ábrázoló, pornográf tartalmú fényképet és videót töltött fel egy online fájltároló alkalmazásba.

Vádat emeltek a férfi ellen, aki tűzijátékkal egy ember halálát okozta

A Monori Járási Ügyészség halált okozó, foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétsége miatt emelt vádat azzal a férfival szemben, akinek a szilveszteri tűzijáték fellövésekor elkövetett mulasztásai miatt egy férfi életét vesztette.

Áramlopás miatt emeltek vádat egy Balaton-parti pékség tulajdonosa ellen

Több mint ötmillió forint értékű áramlopás miatt vádat emelt az ügyészség egy Balaton-parti pékség koszovói tulajdonosa ellen - tájékoztatta a Somogy Vármegyei Főügyészség kedden az MTI-t.
Rendőrnapról éles bevetésre

Rendőrnapról éles bevetésre

Közel egyórás tárgyalás eredményeként sikerült elfogni az élettársát fogva tartó férfit 2026. április 25-én, a Budapest XI. kerületi lakásában.
Idén kisebb árvaszúnyograjzás várható a Balatonnál

Idén kisebb árvaszúnyograjzás várható a Balatonnál

Idén a tavalyinál jelentősen kisebb árvaszúnyograjzás várható a Balatonnál - közölte a Balatoni Limnológiai Kutatóintézet a Facebook-oldalán hétfőn.

Interaktív programokkal készül a vakvezető kutyák világnapjára a Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetsége

A vakvezető kutyák világnapja alkalmából egész napos interaktív ismeretterjesztő programot tart a Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetsége (MVGYOSZ) szerdán a budapesti Allee Bevásárlóközpontban.

Elindult a jelölés a Kopp-Skrabski-díjra

Megkezdődött és május 25-ig tart a jelölés a Kopp-Skrabski-díjra - közölte a Három Királyfi, Három Királylány Alapítvány csütörtökön az MTI-vel.

Illegális hulladék lerakása miatt intézkedtek a rendőrök, többszörösen körözött férfit fogtak

Építési törmelék lerakása közben értek tetten két férfit a soroksári mezőőrök április 25-én; kiderült, az egyikük ellen több körözés is érvényben volt - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság hétfőn a police.hu oldalon.