Befejeződött a szigetvári várat körülvevő park felújítása

Befejeződött a 2016-ban nemzeti emlékhellyé nyilvánított szigetvári Zrínyi-várat körülvevő, csaknem nyolchektáros várpark felújítása - tájékoztatta a Baranya Megyei Önkormányzat szerdán az MTI-t.

Másfél milliárd forintos fémipari beruházást hajtott végre három magyar cég

Másfél milliárd forintos fémipari beruházást hajtott végre a Csaba Metál Zrt., a Csaba Tool Kft. és a Droidx Kft. konzorciuma - tájékoztatta hétfőn az MTI-t a pályázatíró Prospera Pályázati Tanácsadó Kft.

Üzembe helyezték a Szegedi Tudományegyetem biobankjának tárolórendszereit

Üzembe helyezték a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) biobankjának tárolórendszereit, az intézmény néhány hónapon belül készen áll az első minták fogadására - tájékoztatta a felsőoktatási intézmény közkapcsolati igazgatósága szerdán az MTI-t.

Szijjártó: a paksi bővítés szeptemberben átléphet a második, konkrét építkezési fázisba

Sikerült minden olyan függő kérdést tisztázni a Roszatom orosz atomenergetikai konszern vezetőivel, amelyek szükségesek ahhoz, hogy a paksi bővítés idén szeptemberben átléphessen a második, konkrét építkezési fázisba - közölte a tárca tájékoztatása szerint Szijjártó Péter.

Átadták a 8-as főút megújult veszprémi Füredi úti csomópontját

Átadták a 8-as főút megújult veszprémi Füredi úti csomópontját, a közlekedők a legforgalmasabb szakaszokat - a megyeszékhely és a Balaton közti keresztirányt, valamint a főváros felőli lehajtót - már csütörtök délutántól használhatják.

Varga Mihály: Magyarország biztonságát megvédeni a legfontosabb feladat

A nemzetközi bizonytalanságok közepette a legfontosabb feladat megvédeni Magyarország biztonságát - mondta a pénzügyminiszter szerdán Halászteleken, a Molar Chemicals Kft. beruházásátadó sajtóeseményén.

Megújul a veszprémi várnegyed

A veszprémi várnegyed - veszprémi érsekség tulajdonában lévő - 18 épülete újul meg egyidőben, a beruházásra 39 milliárd forintnyi hazai forrást használnak fel - jelentette be Pém Attila, a Castellum Vagyonkezelő Igazgatóság igazgató-helyettese csütörtökön, Veszprémben.

Varga Mihály: a kormány 1,2 milliárd forinttal támogatta a Kecskeméti Konzerv Kft. beruházását

A zöldségfeldolgozással és tartósítással foglalkozó Kecskeméti Konzerv Kft. 3,3 milliárd forint összegű kapacitásbővítő fejlesztését a magyar kormány 1,2 milliárd forinttal segítette a nagyvállalati beruházási támogatási programban - közölte a pénzügyminiszter kedden Kecskeméten.

Szijjártó: az idei év eddigi legnagyobb beruházását hajtja végre egy dél-koreai vállalat Nyíregyházán

Mintegy 290 milliárd forint értékben az idei év eddigi legnagyobb beruházását hajtja végre egy dél-koreai vállalat Nyíregyházán, ahol elektromos autók akkumulátorához használt szeparátorfóliát fognak gyártani - jelentette be pénteken Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Budapesten.

Környezetkímélő beruházást adtak át Nemesvámoson

A Green Csoport és a Jager Csoport nemesvámosi beruházásánál alkalmazott újszerű technológia új szemléletet honosít meg az agráriumban, amelynek lényege, hogy nem szennyezi a környezetet, hanem fejleszti azt.

Szijjártó: a kormány kulcsfontosságú iparágként kezeli a logisztikai ágazatot

A kormány kulcsfontosságú iparágként kezeli a szállítmányozási szektort, különös tekintettel arra, hogy a megváltozott világgazdasági realitások tükrében a versenyképesség egyik fokmérője, hogy mely ország tudja azt átállítani az új kihívásoknak megfelelően.

Átadták az OTP Bank új irodaházát

Átadták az OTP Bank több tízmilliárd forint értékű beruházással megvalósult új irodaházát a XIII. kerületi Madarász utcában, a Market Zrt. kivitelezésében épült, M12 nevet viselő 84 ezer négyzetméteres irodaház 7 emelet magas, 3 szint földalatti mélygarázs tartozik hozzá.