Csaknem kétszáz ember befogadására alkalmas, többféle szolgáltatást is kínáló szaunakomplexum épült mintegy 450 millió forint beruházással a Zalakarosi Fürdőben.
A Csillagok háborúja sorozat záró epizódjának premier előtti vetítésével szerdán este nyit újra a szegedi Belvárosi mozi, a filmszínház rekonstrukciója csaknem egymilliárd forintból, uniós támogatással valósult meg.
Szerző: Ancsy
itt:
világgazdaság
Novemberben a várakozásokat meghaladó, öt hónapja a legnagyobb mértékben nőtt éves bázison a kiskereskedelmi forgalom és az ipari termelés Kínában a pekingi nemzeti statisztikai hivatal hétfőn publikált jelentése szerint.
A francia Suez 9,6 milliárd forintból bővíti oroszlányi telephelyét, 85 új munkahelyet teremtve a víztisztító membránokat előállító gyárban - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a beruházás keddi sajtótájékoztatóján Budapesten.
Szerző: Ancsy
itt:
közlekedés
Újabb üteméhez érkezett a Budapest-Hatvan vasútvonal rekonstrukciója, amelynek keretében visszaadják a vasúti utasforgalomnak a Pécel és Aszód közötti vonalszakaszt december 8-án - mondta a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. (NIF Zrt.) beruházási vezérigazgató-helyettese pénteken, Pécelen.
Tavasszal kezdődik a BMW gyárának építése Debrecenben - közölte a cég az MTI-vel kedden.
A Schaeffler-csoport 23,5 milliárd forintos beruházással új gyárat épít Szombathelyen, 150 új munkahelyet teremtve, amelyhez a kormány 5 milliárd forint vissza nem térítendő készpénztámogatást nyújt - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Budapesten.
Szerző: Ancsy
itt:
Egészségügy
Mintegy egymilliárd forint értékű kínai-magyar beruházás nyomán létrejött egészségközpontot avattak csütörtökön Budapesten, a Millennium Centerben.
Szerző: Ancsy
itt:
közlekedés
Hatvan százalékban elkészült az M44-es gyorsforgalmi út Békéscsaba - Kondoros közti 17,6 kilométeres szakasza, amelynek átadására várhatóan a 2021 januári határidő előtt sor kerülhet - mondta hétfőn sajtótájékoztatón a beruházó Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt. útfejlesztési igazgatója.
Nem kapott az új Néprajzi Múzeum építésének leállításával kapcsolatos megkeresést az intézmény, a beruházás az önkormányzati választás óta is zavartalanul folytatódik - mondta el Kemecsei Lajos főigazgató pénteken újságíróknak Budapesten.
Az új gyártósorok megrendelésével kezdi meg nyíregyházi hűtőgépgyárának összesen 100 millió euró (33,4 milliárd forint) értékű fejlesztését 2020 elején a svéd Electrolux Group - közölte az Electrolux Lehel Kft. ügyvezető igazgatója sajtótájékoztatón pénteken a nyírségi nagyvárosban.
A Tokaji Borvidék a huszonegyedik századba lépett azzal a beruházás sorozattal, amelyet 2016 és 2019 között a kormány hazai forrásból biztosított 8,2 milliárd forintos támogatásával valósítottak meg a borvidék szereplői.