A munkahelyteremtésre összpontosító politika jelenti a stabil jövő garanciáját Magyarországon, ennek köszönhetően sikerült a válságok ellenére is megdönteni tavaly a beruházások, a foglalkoztatottság és az export rekordját - jelentette ki Szijjártó Péter.
Szerző: Ancsy
itt:
Belföldi hírek
Több beruházás tervezési eljárása is megindul a napokban a mohácsi csata 500. évfordulójához kapcsolódóan életre hívott, a térségben kormányzati támogatással megvalósuló fejlesztéseket és eseményeket magában foglaló Mohács 500 program részeként.
A beruházások volumene a második negyedévében az előző év azonos időszakához viszonyítva 13,5 százalékkal csökkent, az előző negyedévhez képest - szezonálisan kiigazítva - 4,1 százalékkal mérséklődött - jelentette csütörtökön a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Az európai uniós helyreállítási alap mintegy 2300 milliárd forintos támogatási összege és az azt meghaladó hitel jelentős részben energetikai és ezzel a zöld átmenetet biztosító beruházásokról szól - jelentette ki Navracsics Tibor pénteken Zalaegerszegen.
Magyar beruházásokat adtak át Laoszban 160 millió dollár értékben, a kormányzati kötött segélyhitel-program keretében víztisztító telepet és korszerű húsfeldolgozó üzemet avattak fel, illetve elektronikus népességnyilvántartási rendszert hoztak létre.
2022 volt a rendszerváltozás óta a legnehezebb év, háború, szankciók, energiaválság és infláció is sújtotta a magyar gazdaságot.
A beruházások volumene 2022 negyedik negyedévében az előző év azonos időszakához viszonyítva 6,3, az előző negyedévhez képest - szezonálisan kiigazítva - 5,5 százalékkal mérséklődött - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Szerző: Ancsy
itt:
Belföldi hírek
Zalaegerszegen csaknem 14 milliárd forint összértékű beruházások fejeződnek be idén és mintegy 7 milliárd forintból indulnak újabb fejlesztések, amelyekről pénteken a vármegyeszékhelyen tartott sajtótájékoztatón számoltak be.
Energiahatékonyságot javító beruházásokhoz kap uniós támogatást 8 ország, a Magyarország számára megítélt összeg egy része már folyamatban lévő pályázatokon nyertes fejlesztések megvalósításához járulhat hozzá összesen mintegy 42 milliárd forint értékben.
A beruházások volumene 7,8 százalékkal nőtt a második negyedévében az előző év azonos időszakához viszonyítva, az előző negyedévhez képest pedig - szezonálisan kiigazítva - 2,5 százalékkal emelkedett - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Kiemelkedő mértékben élénkültek a mezőgazdasági és az élelmiszeripari fejlesztések az első negyedévben - közölte Nagy István agrárminiszter.
A Nagyvállalati Beruházási Támogatási Program keretében a kormány a Hungerit Zrt. több mint 2 milliárd forint értékű fejlesztéséhez 1 milliárd forintos támogatást nyújtott - jelentette be Varga Mihály pénzügyiniszter kedden Budapesten sajtótájékoztatón.