Hivatali visszaéléssel és csempészettel is gyanúsítják a korábbi montenegrói rendőrfőkapitányt

Letartóztatta a montenegrói rendőrség hétfőn az ország egykori rendőrfőkapitányát, mert a gyanú szerint hivatali ideje alatt visszaélt hatalmával, valamint bűnszervezet alakításában és csempészetben vett részt - közölte az ország ügyésze.

Huszonkilenc embert találtak Zalában egy teherautóban

Két külföldi férfi 29 illegális bevándorlót próbált Olaszországba juttatni egy bútorszállító teherautóban, amelyet Zalában állítottak meg a pénzügyőrök - tájékoztatta a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Bevetési Igazgatóságának sajtóreferense hétfőn az MTI-t.

Vádat emeltek az apját leszúró magyarbánhegyesi férfi ellen

Vádat emelt a Békés Vármegyei Főügyészség egy 26 éves magyarbánhegyesi férfi ellen, aki az utcán leszúrta az apját és egy másik férfit is megkéselt tavaly decemberben - közölte a vádhatóság csütörtökön az MTI-vel.

Beismerő vallomást tett az angyalföldi emberölés gyanúsítottja

Teljes körű feltáró jellegű beismerő vallomást tett az a kedden elfogott férfi, aki a gyanú szerint múlt csütörtökön egy XIII. kerületi társasházban megölt egy 27 éves nőt - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) szóvivője doorstep sajtótájékoztatón szerdán Budapesten.

Vádat emeltek az újbudai rendőrgyilkos ellen

A Központi Nyomozó Főügyészség (KNyF) vádiratot nyújtott be a Fővárosi Törvényszéken az ellen a férfi ellen, aki január 12-én kioltotta egy rendőr életét, kettőt pedig késsel megsebesített a Főváros XI. kerületében - jelentette be a KNyF főügyésze szerdán sajtótájékoztatón, Budapesten.

NAV: több mint 10 ezer doboz zárjegy nélküli cigarettákat találtak a tarpai zöldhatárnál

Több mint 10 ezer doboz zárjegy nélküli cigarettát foglaltak le a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) munkatársai a tarpai gyümölcsöskertben, egy árnyékszékben - közölte a vámhivatal szerdán Facebook-oldalán.

Tíz évvel ezelőtti rablás miatt emeltek vádat Somogyban

DNS-vizsgálattal azonosították és vádat emeltek egy tíz évvel ezelőtt, Balatonlellén elkövetett rablás feltételezett elkövetője ellen - tájékoztatta a Somogy Vármegyei Főügyészség szerdán az MTI-t.

Tízmilliós cigarettafogás a magyar-ukrán zöldhatáron

Több mint tízmillió forint értékű csempészett cigarettát találtak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) és a rendőrség munkatársai a magyar-ukrán zöldhatáron Zsurknál - közölte az adóhatóság bevetési igazgatóságának sajtóreferense hétfőn az MTI-vel.

Ötvenmillió forintos online csalást derített fel a BRFK és az NVSZ

Ukránokból álló bűnözői csoport ötvenmillió forintot szerzett meg online csalással, a rendőrség és a Nemzeti Védelmi Szolgálat (NVSZ) közös akciójában hat embert vettek őrizetbe - jelentette be Farkas Péter alezredes.

NAV: majdnem 30 millió forintnyi hamis parfümöt találtak egy furgonban az M7-es autópályán

Majdnem 30 millió forintot érő, 1176 doboznyi parfümöt találtak a pénzügyőrök egy furgonban az M7-es autópályán - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénteken az MTI-vel.

Húszmillió forintos online csalás elkövetőit fogta el a rendőrség

Bűnözők húszmillió forintot csaltak ki egy embertől azzal, hogy rávették, telepítsen a számítógépére egy programot, amelynek segítségével megszerezték a bankoláshoz használt adatait.

Struccfarmmal álcázták az indiaikender-ültetvényt, vádat emeltek ellenük

Vádat emeltek két férfival és egyikük élettársával szemben, akik Hódmezővásárhelyen alakítottak ki indiaikender-ültetvényt, ahol több mint ezerhatszáz növényt neveltek - tájékoztatta a Csongrád-Csanád Vármegyei Főügyészség helyettes szóvivője hétfőn az MTI-t.