Az amerikai Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) élére jelölt Gina Haspel vissza akart lépni, mert részt vett a terrorizmussal vádoltak kínzásos kihallgatási programjában.
Emmanuel Macron francia államfő nem tudta rávenni Donald Trump amerikai elnököt arra, hogy ne mondja fel az Iránnal kötött atomegyezményt - írta a Politico című amerkai lap csütörtöki számában.
Biztos, hogy sem az orosz, sem az amerikai elnök, illetve a két ország katonai vezetői sem engedik meg, hogy katonai szembenállás alakuljon ki a két ország között - jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter a Ria Novosztyi hírügynökségnek adott, pénteken megjelent interjújában.
Az amerikai elnök április 27-én a Fehér Házban fogadja a német kancellárt.
Donald Trump amerikai elnök további védővámok kivetésével fenyegette meg Kínát újabb 100 milliárd dollárt érő importárura.
Donald Trump amerikai elnök csütörtökön este egy nyugat-virginiai rendezvényen azt állította, hogy ahol az amerikai határ felé tartó illegális bevándorlók karavánjában a női migránsokat "soha nem látott mértékben erőszakolják meg".
Washingtoni találkozót javasolt Donald Trump amerikai elnök Vlagyimir Putyinnak kettejük március 20-i, még a diplomaták kölcsönös kiutasítását megelőző telefonbeszélgetése alkalmából, de a csúcs előkészítése még nem kezdődött meg.
Egy kétoldalú csúcstalálkozó lehetőségéről is tárgyalt telefonon egymással Vlagyimir Putyin orosz és Donald Trump amerikai elnök - közölte kedden a Kreml sajtószolgálata.
Szerző: Ancsy
itt:
Színes hírek
Fogkrémes lasagne, Donald Trump társasjáték és soha forgalomba nem kerülő Oreo ízek is megtekinthetőek a hollywoodi múzeumban.
Az amerikai elnök menesztette Rex Tillerson külügyminisztert, akinek posztjára Mike Pompeót, a Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) eddigi vezetőjét jelöli.
Szerző: Vya
itt:
világgazdaság, EU hírek
Az Európai Unió nem ijedt meg a protekcionista fenyegetésektől, és szükség esetén meg fogja magát védeni - jelentette ki hétfőn Cecilia Malmström uniós kereskedelmi biztos a Donald Trump amerikai elnök által kilátásba helyezett importvámokra utalva.
Szerző: Ancsy
itt:
világgazdaság
A 25 százalékos amerikai acél védővám bevezetésének következményei áttételesen érinthetik Magyarországot is, hatásaira fel kell készülni még akkor is, ha a magyarországi acélgyárak direkt exportja nem jelentős az Egyesült Államokba.
