Éjszaka több mint száz drónnal támadta Ukrajnát az orosz hadsereg.
Az orosz légvédelem 13 régió felett 531 ukrán repülőgéptípusú pilóta nélküli repülőszerkezetet fogott el és semmisített meg este nyolctól reggel nyolcig - közölte szerdán a moszkvai védelmi minisztérium.
Áramellátás nélkül maradt Szevasztopol az energiainfrastruktúra elleni ukrán dróntámadások miatt - közölte Mihail Razvozsajev, az elcsatolt kikötőváros kormányzója szerdán a Max-csatornáján.
Az orosz hadsereg 60 csapásmérő, valamint álcadrónt vetett be ukrajnai célpontok ellen szerdára virradóra, a támadóeszközök csaknem 40 százaléka célba talált, az eddigi adatok szerint egy ember meghalt, többen pedig megsebesültek a csapásokban.
Az orosz hadsereg egy rakétát és 400 drónt vetett be ukrajnai célpontok ellen szerdára virradóra, a támadás fő célterületei Krivij Rih, Harkiv és Vinnicja volt, 12 helyszínen célba találtak a csapásmérő eszközök, 2 esetben pedig a lezuhanó roncsok okoztak károkat.
Ukrajna déli, keleti, sőt nyugati régióiból is jelentettek orosz támadásokat a helyi hatóságok pénteken.
Tömeges dróncsapás érte Dnyiprót, a délkelet-ukrajnai Dnyipropetrovszki terület székhelyét, miközben az északkelet-ukrajnai Harkiv térségét kombinált támadás sújtotta, a dél-ukrajnai Herszon megyét pedig az orosz tüzérség lőtte csütörtökre virradóra.
Az orosz hadsereg 135 drónnal támadta meg Ukrajnát péntekre virradó éjjel, az ukrán légvédelem 80 drónt lelőtt, további 44 eltűnt a radarokról – közölte az ukrán légierő.
Az orosz hadsereg 19 drónnal és két rakétával támadta Ukrajnát keddre virradóra, az ukrán légvédelem egy híján minden drónt lelőtt – közölte kedden reggel az ukrán légierő.
Libanonból kétszáz rakétát és húsz drónt lőtt ki Izrael északi részeire a Hezbollah csütörtök délelőtt - jelentette az izraeli katonai rádió.
Tizenhat ukrán harci drón lelövéséről tett bejelentést péntek reggel az orosz védelmi minisztérium.
Tucatnyi dróntámadást hárított el az ukrán légvédelem keddre virradóra - közölte az ukrán hadsereg.