Törökország kezdeményezte a kínai hatóságoknál annak a 32 török állampolgárnak és családjuknak a hazaszállítását, aki az új koronavírus-járvány megfékezése érdekében lezárt, kelet-kínai Vuhan városában él - nyilatkozott szerdán Emin Önen, Törökország pekingi nagykövete az NTV török hírtelevíziónak.
Szerző: Ancsy
itt:
Egészségügy
Minden magyar kórház felkészült az új koronavírusos betegek fogadására - jelentette ki az emberi erőforrások minisztere kedden Budapesten sajtótájékoztatón.
Rendkívüli intézkedésekkel, egyebek mellett rövidített munkaidővel, ingyenes tömegközlekedéssel és az építkezési munkálatok leállításával igyekszik Észak-Macedónia javítani a rossz légszennyezettségi adatokon - közölte a Vesti.mk szkopjei hírportál kedden.
Szerző: Ancsy
itt:
Egészségügy
Elsősorban a 60 év feletti korosztály és a gyerekek esetében a betegségmegelőzést és a szűrést, továbbá a lelki egészség támogatását biztosító programot indít újabb két zalaegerszegi háziorvosi praxisközösség, aminek révén a város és környéke lakóinak kétharmadát érik el a prevenciós szolgáltatások.
Szerző: Ancsy
itt:
Egészségügy
Az Egészséges Budapest Program (EBP) keretében 11 milliárd forintot fordít a kormány kórházépületek felújításának és építésének tervezésére - jelentette be az emberi erőforrások minisztere pénteken Budapesten, sajtótájékoztatón.
Szerző: Ancsy
itt:
Egészségügy
Az egészségügyre fordított többlettámogatásoknak, fejlesztéseknek köszönhetően több mint egy évvel nőtt Magyarországon a várható élettartam.
Szerző: Ancsy
itt:
Egészségügy
Magyarországon nincs koronavírusos beteg és kevés az esélye a járványnak.
Mintegy 40 millió ember mozgását korlátozzák Közép-Kínában az újfajta koronavírus okozta tüdőgyulladás-járvány megfékezése érdekében, ennyien laknak ugyanis összesen abban a 13 Hupej tartománybeli városban, amelyekben péntekig bizonytalan időre felfüggesztették a kifelé tartó közlekedést.
Péntekre már kilenc közép-kínai városban vezettek be közlekedési zárlatot az új koronavírus terjedésének megfékezésére, a járvány kiindulópontjának számító Hupej tartomány pedig a legmagasabb fokú közegészségügyi válsághelyzetet hirdetett.
Négy embert kezelnek skóciai kórházakban a tüdőgyulladást okozó új koronavírusra jellemző fertőzési tünetekkel.
Szerző: Ancsy
itt:
Egészségügy
Jelenleg kicsi a valószínűsége annak, hogy a tüdőgyulladást okozó új koronavírus valamely EU-tagállamban is felbukkanjon, bár a január végi kínai újévi ünnepségek miatt jelentősen nő majd a Kínába tartó és a Kínán belüli utasforgalom, és ezzel növekszik a kockázat.
Szerző: Ancsy
itt:
Egészségügy
A kormány elkötelezett az egészségügy humánerőforrás-fejlesztése iránt, ezért folytatódnak a béremelések és tovább fejlesztik a nővérszállók hálózatát is.
