Újabb kisgyerek halt meg kanyaróban Romániában, ezzel tizennyolcra emelkedett a halálos esetek száma - közölte pénteken a román média.
Szerző: Ancsy
itt:
Egészségügy
Magyarország élen jár a régióban a klinikai fázisú gyógyszerkutatásokban.
Szerző: Ancsy
itt:
Egészségügy
Klinikai I. fázisú farmakológiai vizsgálóhelyet hozott létre a Magyar Honvédség Egészségügyi Központ, Honvédkórház az intézmény onkológiai osztályán.
Szerző: Ancsy
itt:
Egészségügy
Már több száz jelölt van az év védőnője díjra, amelyet az idén öt kategóriában hirdettek meg - közölte a Magyar Védőnők Egyesületének elnöke az M1 aktuális csatorna keddi műsorában.
Szerző: Ancsy
itt:
Egészségügy
Madács Anita gyógyterapeuta szerint egy korai prevenciós felméréssel sok olyan iskolaéretlennek tűnő gyereken lehetne hatékonyabban segíteni, akiről az általános iskolában derül ki, hogy lassabban fejlődik.
Szerző: Ancsy
itt:
Egészségügy
Stratégiai partnerségi együttműködési megállapodást kötött az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) és a Magyar Gyógyszerészi Kamara (MGYK) csütörtökön Budapesten.
Szerző: Ancsy
itt:
Egészségügy
A Nemzeti Szívprogram keretében a heveny szívizominfarktus, valamint a szívelégtelenség új megelőzési és terápiás lehetőségeit kutatja a Semmelweis Egyetem (SE) orvoscsoportja - mondta Merkely Béla, a projekt vezetője az M1 aktuális csatorna csütörtök reggeli műsorában.
Szerző: Vya
itt:
Egészségügy
Minden korábbinál alacsonyabb szintű a csecsemőhalandóság Magyarországon, a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai szerint tavaly 3,9 ezrelék volt ez a mutató, ami igen jelentős eredmény.
Szerző: Vya
itt:
Egészségügy
Az első kanyarómegbetegedések felfedezése után megtették a szükséges járványügyi intézkedéseket a makói és a hódmezővásárhelyi kórházban - közölte az egyesített intézmény főigazgatója hétfőn.
Szerző: Vya
itt:
Egészségügy
A Magyar Orvosi Kamara (MOK) elnöke levélben fordult a miniszterelnökhöz, segítségét kérve az orvosok béremelésével és a garantált bérminimummal összefüggésben, valamint az alapellátó orvosok jövedelemhelyzetével kapcsolatban.
Florian Bodog román egészségügyi miniszter szerint a "nomád" lakosság köréből indult az a kanyarójárvány, amelyben több mint 3400-an betegedtek meg, és amely eddig 17 halálos áldozatot szedett.
Szerző: Ancsy
itt:
Egészségügy
Az eddigieknél jobb és biztonságosabb ellátási rendszer kialakítása a célja az e-recepteknek.